2011. június 19., vasárnap

29-30. rész

Hali. Íme itt az uccsó két feji. Hát, ide is elértünk. Megéltük. ...XD:)... Köszönöm, a sok kedves és biztató szavakat, és ötleteket. És a díjakat is. Ebben a két uccsó fejezetben, olvasható  azokról a részekről amik már voltak..vagyis ilyen kis visszaemlékezések, a jókra és a rosszakra egyaránt. És, egy olyan rész is lesz benne, amiről lehet, hogy már sokatok el is felejtett. Hogy mi is lesz majd az a rész, elolvasva eme két részt benne lesz. És...lesz még benne egy kis khm...+18-as rész is...:) Köszönöm a 8 díjat, GG-től (L), M°°Memy-től (L) , Fruzsiinah-tól (L), Claudia Vince-től (L). És köszönöm, a 29 r.o.-t is. :) És a rendszeres komizókat is...Köztük elsősorban, Florence Ploody-nak, GG-nek, Zeno-nak és a többieknek is. Annak az oka, amiért -eme három nevet elsősorban kiemeltem, köszönés kép..az, azért..mert ők az elejétől tartották bennem a lelket, a folytatásra. Köszönöm csajok! (L)
Aj...alig hiszem el, hogy idájig sikerült eljutnom/jutnunk. Nélkületek nem ment volna. Basszus, nem is tudom mit is írhatnék még...?! :S Imádlak benneteket!!! Szerény...ám közben kis gonosz szívem...azért repesne az örömtől, ha egy pár komival ellepnétek ezt a befejező részt is. :) Na...jó..most már kuss van nekem...:XD Jó olvasást. :) Tsók<333333333 Dóry(L)

Mauritius-on (ui:nézzétek el nekem ezeket a kép összetételeket..megpróbáltam valamelyest összedobni..de most így sikerült...rem..attól függően ki lehet belőle venni a lényeget..:S :D)


( Kris szemszög )

A műtét után, még két hétig megfigyelés alatt tartottak a kórházban, de utána fellélegezve és boldogan vettük az irányt Rob házához. Azaz már a mi házunkhoz. Igen jól halottátok, a mi házunkhoz, ugyanis Rob és a testvéreim mindenáron azzal győzködtek, hogy lakjunk Robéknál. Ami ellen igazából, nekem sem volt ellenvetésem. Mert szeretem Robot. Ahogyan ő is engem.
Az elején mikor kiengedtek a kórházból, mindenki az én kívánságaimat és vágyaimat akarta teljesíteni. Hiába győzködtem őket, hogy erre semmi szükség de mindannyian hajthatatlanok voltak. Ugyanis a válaszuk csak ennyi volt. : Kris, tedd le azt a helyes kis popódat, és maradj nyugton! - még felügyelet nélkül is alig mertek hagyni egyedül a házban. Mintha kisgyerek lennék. Hiába akartam volna valamit csinálni a ház körül, akár takarítani, főzni és egyéb dolgokat, nem engedték. Hanem helyette kaptam egy kis leszidást. Néha-néha egy kis rövid időre duzzogóba estem. De a végére már, az sem segített rajtam.
Ahelyett, hogy hagyták volna, hogy hadd csináljak valamit, már csak jót nevettek rajtam. De ezen ma már én is csak nevetek.
Robbal a műtétet követő egy hónapra, elutaztunk egy hétre a Mauritius tengerpartra, ahol sok boldog és kellemes élményekben részesültünk. És életünk, legszebb éjszakáit élhettük át, amire már mind a ketten oly réges-rég vártunk.
Amikor a homokszemcséket megéreztem a talpaim alatt, hihetetlen érzés volt, ahogyan a Robbal való együttléteink is.
Lágyan, szenvedélyes de mégis szerelmesen bánt velem.
Még most is beleborzongok, ha az eszembe jut, amint az ujjaival örülten kergetett a minden elsöprő vágy felé s közben szerelmes szavakat suttog a fülembe, azzal a gyönyörű bársonyos hangjával. S majd amikor, a nyakamat hintette be lágy csókjaival, nyugtatás kép.S utána amikor, lassan eggyé vált testünk, leírhatatlan élmény volt. De nem csak az én számomra, hanem Rob számára is. Minden egyes adódott lökésnél, a tekintetünk összefonódott, hogy lássuk is, ne csak érezzük amikor egyszerre ér útól bennünket a minden elsöprő extázis.
A vízesésnél,  visszavonhatatlanul, mind a ketten bevallottuk egymásnak, az egymás iránti érzelmeinket. Mert, hiába tudtuk azt, és mondtuk egymásnak, hogy : SZERETLEK! Az mit sem ér, ha az ember nem fejti ki a másik előtt az érzéseit vele kapcsolatban.
Tudni azt, hogy mit érez irántad a szeret fél, és hogy úgy fogadd el, ahogy vagy, az minden boldogságot felülmúlja. Elég ha csak érzed, hogy ő veled van, akkor is ha te nem akarod azt, tudd ő az aki, minden feltétel nélkül is elfogad téged. S veled van, minden földi jóban, és rosszban is egyaránt.
És, hogy én ezt mind honnan veszem, s tudom? ... hát onnan, hogy én is így találtam meg az igazi nagy őt...

....utazás a múltba...

*Visszaemlékezve, azokra a pillanatokra amikor még Los Angelesben laktunk, némelyik pillanatra azt mondanám, bár soha nem is történt volna meg. De ezen változtatni nem lehet, még ha akarnék se lehetne. Emlékszem, amikor Mandy megszületett, mennyire boldogok voltunk. Apára rá se lehetett ismerni, annyira boldog volt. Ahogyan anya és Cam is egyaránt, velem együtt. De az a nap, nem csak Mandy születése végett maradt emlékezetessé számunkra...

 /Hazafelé tartva a kórházból, Cam-mel épp a kis Mandyről telefonnal készült képeket néztük, amikor egyszer csak Cam megszólalt.
-Apa, nem állhatnánk meg valami kávézónál, vagy büfénél? Mert nagyon kéne wc-ni menni.-kérdezte meg apát.
-De...csak még egy kicsit bírd kis fiam. Jó?-kérdezte vissza.
-Jóó!-felelte, megnyomva az ó-t.
Kb. 10 perc múlva meg is álltunk, egy kávézó előtt. Apa leparkolta a kocsit, majd kicsatolva az öveinket, kiszálltunk a kocsiból, és apával együtt mentünk be a kávézóba. Apa megkérdezte az egyik pincérnőtől, hogy merre találjuk a mosdót, aki elirányította Cam-et a keresett hely felé. Addig amíg, Cam a dolgát végezte, apa addig rendelt nekünk valami enni valót, vacsorára. Ugyan is apa, plusz főzés egyenlő a nagy nullával.  
Miután Cam végzett, a pincérnő által becsomagolt rendelt kajával mentünk vissza a kocsihoz. Miután mind bent voltunk a kocsiban, és útra készen álltunk, apa indított is.
Apával bekapcsoltattuk a rádiót, amiben pont a család kedvenc dala ment, ami nem más volt, mint az AC/DC-től a Highway to Hell.
Mivel, kívülről fújtuk az egész dalszöveget, így együtt énekeltük az előadóval ezt a dalt.

Living easy, loving free
Season ticket on a one-way ride
Asking nothing, leave me be
Taking everythin’ in my stride

Don’t need a reason, don’t
need a right
There ain’t nothin’ I’d rather do
Goin’  down party time
My friends are gonna be there too

I’m on the Highway to Hell!
On the Highway to Hell!
Highway to Hell!
I’m on the Highway to Hell!

No stop signs, speed limit
Nobody’s gonna slow us down
Like a whell, gonna spin it
Nobody’s mess me’ round
HEY STATAN!

Payin’ my dues, playin’ in a rockin’ band

HEY MAMA!

Look at me,
I’m on my way to the promised land
Wáóó!!!

I’m on the Highway to Hell!
Highway to Hell!
On the Highway to Hell!
Highway to Hell!

Üüümmmm...

Don’t  Stop Me

Eyh..eyh...eyh...

I’m on the Highway to Hell!
On the Highway to Hell!
I’m on the Highway to Hell!
On the Highway to
Highway to Hell!
I’m on the Highway to Hell!
I’m on the Highway to Hell!

and i’m going down
on the highway to hell!

Mikor véget ért a dal akkor megálltunk, a stop lámpánál ami pirosat mutatott. Majd mielőtt a lámpa át válthatott volna, egy kamion sodródott erősen felénk. A testemet erős ijedség és félelem kerítette hatalmába, s később egy éles sikolyt hallattam...majd egy hatalmas becsapódás, amit egy villanás követtett. S a mély sötétség vette át az uralmat a szemeim előtt. 
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, vagy hogy mióta vannak a szemeim lecsukódva. Csak azt tudom, hogy szirénák ezreit és ordibálásokat hallottam. Majd egy-két hangfoszlányokat kezdtem meg hallani...
-Defibrillátort... üssük ki kétszázzal.-hallottam meg egy női hangot...-még egyszer! Gyerünk! 
Próbáltam, kinyitni a szemeimet, hogy ne csak halljam is azt ami körülöttem történik, ha nem lássam. Sok megpróbáltatások után, sikerült kinyitnom a szemeimet. Amit, rögvest le is csuktam. Majd újra kinyitva a szemeimet. Azt hittem, hogy csak egy rossz álomba csöppentem bele. Hisz ami a szemeim elé tárultak, szörnyű volt. 
Apát láttam, tele horzsolásokkal az arcán, nyakmerevítővel a nyakán és épp őt próbálták újraéleszteni, mi közben már semmi esélyük nem volt arra hogy, megmentsék az életét... Ekkor leszedtem magamról, a tapaszokat és kiszakítottam az infúziót a karomból, és feltápászkodtam a hord ágyról, amin feküdtem. Az első lépésnél megszédültem, és elestem, de addig addig próbálkoztam eljutni apáig, amíg oda nem értem.
-A halál ideje 20:43...-mondta ki az a nő, akinek az előbb hallottam a hangját.
Amikor felém fordult, megpróbált elvinni apa közeléből, de én nem hagytam magam. Kiszakítva magamat a nő karjai közül, apához hajoltam és ütlegelni kezdtem, miközben zokogva kértem, hogy térjen magához. De semmi. Nem reagált rá semmit. Ekkor megéreztem egy szoros ölelést,megfordulva Camet ismertem fel, aki szintén horzsolásokkal lett tarkítva, és sírva rogyott le mellém.
Egymást ölelve, virrasztottuk egymást, mind addig amíg, a sötétség ismételten el nem nyelt.../

Ezzel vált, Mandy születésének a napja felejthetetlenné... A beleset után egy héttel, volt apa temetése. A temetés után, próbáltunk visszatérni a régi kerékvágásba, ami nagy nehezen, de ment. Emlékszem, anya szinte minden éjjel sírva aludt el. Amit rossz volt látni. Majd pár év elteltével, amikben viszonylag voltak szép, és boldogabb idők, de egyaránt rosszak és boldogtalan idők is, anya megbetegedett. Sokáig titkolta is előttünk a betegségét. 

 /Az egyik nap, éppen hazatérve az iskolából, boldog mosollyal léptem be a házba, amit pár percen belül, az ijedség és a rémültség váltotta fel.
Anyát a padlón fekve pillantottam meg eszméletlenül. Ledobva magamról a táskámat mellé guggoltam, és próbáltam magához téríteni, kevés sikerrel.
-Anya, anya! Térj magadhoz!-kértem zokogva.-Kérlek, anya! Ne csináld ezt.
Kérleltem, de nem reagált. Ekkor előkapva a mobilomat a zsebemből, tárcsáztam a mentősöket, akik negyed óra alatt meg is érkeztek. Anyát egy hordágyra fektették, miközben infúziót raktak a karjára. Majd a mentő kocsiba tolták.
-Kérem, hadd menjek magukkal.
-Rendben.-mondta az egyik. 
S az egyik szomszédunkat megkértem, hogyha Cam hazatér mondjon el neki mindent, és menjen el Mandyért az oviba, és maradjanak otthon, és amint megtudok valamit hívni fogom. Ezután anya mellé beszállva a mentőbe, mentünk is be a kórházba, ahol anyát el is szállították valamelyik osztályra, miközben engemet az egyik váróba vezettek.
Órák teltek el...s anya állapotáról, semmit sem mondtak. Föl-alá járkálva a váróban, megpillantottam Cam-et és Mandyt amint felém tartottak. Mikor ők is észrevettek felém kezdtek el szaladni.
-Mondtam, hogy majd hívlak ha megtudok valamit.-mondtam idegesen Camnek, miközben mind a kettejüket magamhoz öleltem szorosan. 
Most már hárman vártuk, arra hogy fejleményeket tudjunk meg anya állapotáról. Amikor is ismételten egy óra hosszas várakozás után, egy doktornő közeledett felénk. Aki amint közelebb ért hozzánk, megszólalt.
-Önök, bizonyára Mrs. Stewart gyerekei.-jelentette ki, mint sem kérdezte.
A válasz egyhangú ingen volt.
-Sajnálom, és őszinte részvétem de az édesanyjuk meghalt. Megtettünk minden tőlünk telhetőt. De a betegsége miatt már nem lehetett megmenteni.-fejezte be, a beszédét./

Ettől, a pillanattól egy rövid ideig egyedül maradtunk. Anya halálát követő napokban úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk egy új életet kezdeni. 
Itt New York-ban kb. 180°-os fordulatot vett az életünk. Itt új barátokra, szerelemre tettünk szert. 
Amikor megismertem Robot, először azt hittem, hogy egy meseálomba kerültem, de ezt később beláttam, hogy ez nem álom, ha nem a valóság.
Még most is bennem égnek azok a pillanatok is, amikor Robbal először találkoztunk, az első érintésünk, az első csókunk. Amit egy baleset bekövetkeztében, azt hittük, hogy talán soha nem lehetünk együtt boldogan.
De a szerelmünk, és a másik iránti szeretett segített abban, hogy átvészeljünk mindent.

A baleset, és a műtét után egy évre rá Ashley és Bobby kimondták a boldogító igent. Aminek az egész banda örömmel fogadott. Ash csodálatosan gyönyörű menyasszony volt, míg Bobby jóképű vőlegény. Még soha életemben nem láttam Ash-t annyira boldognak, mint az esküvője napján, és az utána lévő napokban, a mai napig is. Ashék esküvője napján kérte meg Sam Nikki kezét, aki boldogan és visítva felelte neki, hogy igen. Ahleyék a Fekete-tenger mentek nászútra, amit természetesen Ash nekünk csajoknak hatalmas élménnyel mesélt. Ahogyan Bobby is a fiúknak. ....*

Szerelmem, a felsőmet felgyűrve, hintette be a nyakamat lágy csókjaival, miközben visszatértem a jelenbe.
-Min merengtél el ennyire szerelmem?-kérdezte, miközben az arcomat a kezei közé fogta.
-Csak a múlton, és azon hogy, hogyan is találkoztunk először.-feleltem a kérdésére, ami után egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
-Azt a pillanatot nem lehet elfelejteni, de nem is akarom.-mormogta az ajkaimnak.
-Ahogyan én sem.-suttogtam vissza.
Majd a combjaimnál fogva felemelt, mire én reflexszerűen fontam köré a lábaimat. Lágy, de mégis szenvedélyes csókokat váltva, sétált az ágyhoz, amire ledőntve kezei a pólóm alatt simogatták a bőrömet. Levegő hiány végett, szerelmem áttért a nyakam kényeztetéséhez.  Lerángatva róla a pólóját, végig simítottam a már fedetlen hátán, és melkasán. Az érintéseim nyomán, Robon egy remegés futott át, ami azt bizonyította, hogy tetszik neki amit csinálok. Ezután,  ő is egyre feljebb tűrte rajtam a felsőt, amit sikeresen le is húzott rólam. Ajkaink újból megtalálták egymást, miközben Rob egyik keze már a nadrágomnál járt. Kigombolva a nadrágomat, rögvest le is húzta rólam, és így már csak fehérneműben feküdtem alatta. A nyakamtól kezdve még egyszer végigcsókolt a hasamig, miközben a meltartómat is lehálmozta rólam. S ezután ujjai végigszántottak a combomon. Az érintése szinte égette a börömet. Ajkai egyre lejjeb haladtak, miközben megszabadított a bugyimtól is.  Még egyszer felnézett a szemembe, majd a következő pillanatban megéreztem nyelvét, lüktető középpontomon. Felnyögtem eme csodás érzéstől, mire szerelmem elégedetten mérte rám a csapásait a nyelvével. Egyre csak sodort a gyönyör felé, mire én belőlem egyre hangosabb nyögések szakadtak fel. Ami végül is betette a kaput, az akkor volt amikor az egyik ujját könnyen belém csúsztatta. Felsikítottam a rám törő kéjtől. Eközben szerelmem apró csókokkal borította be testem, hogy valamelyest lenyugodjak. Elégedetten kúszott fel hozzám egy csókért, amikor is nyelvünk szenvedélyes táncba kezdett. Egyik kezemmel végigsimítottam Rob mellkasán, majd lejjebb vezettem a kezemet amíg el nem értem a nadrágja gombjához. Kigombolva a nadrágját, Rob segítségével őt is sikerült megszabadítanunk a felesleges anyagtól, amit követett Rob boxere is.
Szerelmem még egyszer végigsimított combomon, míg én a csípője köré fontam a lábaimat. Amikor testünk ismét összefort, mind kettőnkből egy kéjes nyögés szakadt fel. Megmozdítva a csípőmet, Rob a nyakamba temetbe a fejét nyögött fel, eme mozdulatom nyomán. Először lassan kezdett el mozogni, miközben egymást ölelve, vad-de mégis szerelmes-csókokat váltottunk.  Majd gyorsabb ütemre ösztönözve őt, hajtott bennünket  a végső beteljesülés felé.
Zihálva öleltük egymást, puha, lágy csókok közepette. Rob mellém feküdve, a mellkasára húzott, miközben kisimított egy tincset az arcomból.
-Szeretlek.-mondta.
-Én is szeretlek.-mondtam én is.
S  boldogan hajtottuk a fejünket álomra....


.....Valentin nap....

( Rob szemszög )


Mivel ma van Valentin nap, így azt a meglepetést szerveztem kedvesemnek, hogy megkérem a kezét. Már mindent elintéztem a meglepetésemmel kapcsolatosan. Ebben a segítségemre voltak a barátaink is. A lányok segítségével Kristen is eltud majd utazni Párizsba.
Igen Párizsba, a szerelem városába.Foglaltattam egy asztalt az Eiffel-torony előtti éteremben. Ugyan is azt tervezem, hogy az Eiffel-toronynál szeretném majd megkérni a kezét.
Foglaltattam, egy öt csillagos szállodában egy lakosztályt is, ahol megkértem őket, hogy tegyék romanitikussá a lakosztályt.
Már korán reggel felébredtem, és elvégeztem a reggeli teendőimet, még reggelit is készítettem. Talán, még túl sokat is.Mikor készen lettem a reggeli készítésével Vicky jött le a lépcsőn.
-Jó reggelt drága húgicám.-köszöntöttem egy reggeli puszival.-gyere ülj le, készítettem reggelit.Válassz a kedved szerint.-miközben leült.
-Üm...neked is jó reggelt.Látom ideges vagy a mai este végett.-mondta.
-Bevallom. Igazad van.-mondtam, majd nekiálltunk reggelizni.
Időközben meg érkeztek a fiúk is. Akik neki álltak falatozni, addig amíg én elkészülök. Miután elkészültem, elindultunk a reptérre. Ugyan is a srácok is ott szeretnének lenni.A lányok meg Kristennel fognak megérkezni Sam kíséretében.
Egész oda úton, azon idegeskedtem, hogy mi lesz majd a válasza....

( Este az étteremnél )

Már az étteremben voltunk, ahová pillanatokon belül meg érkezik szerelmem is. A srácok is idegesen vártak, hogy mi lesz majd Kristen válasza. Ahogyan én is. Fura volt, hogy a srácok is ennyire idegesek. Ezen fel is nevettem, mire ők kérdő pillantásokkal néztek rám.
-Mit nevetsz?-kérdezték.
-Csak azt, hogy most jelen pillanatban...csak nekem kéne idegeskednem, erre tik is ugyanúgy néztek ki  mint én.-nevettem el magam, mire ők is velem együtt nevettek.
Eközben meg érkeztek Samék is. Körül tekintettem, hogy merre látom Kristent, de sehol sem láttam. Éppen megakartam kérdezni, hogy hol van, mikor Sam háta mögül kikukucskált.  De mikor megpillantottam, a lélegzetem is elállt. A haja loknikban hullottak a csupasz vállára, egy enyhe smink borította az arcát, és egy csoda szép kék színű pánt nélküli térdig érő selyem ruhát viselt. Egyszerűen gyönyörűen festett, most is mind mindig. Nem bírtam tovább, és odaléptem hozzá,majd csókot leheltem az ajkaira.
-Egyszerűen elképesztően festesz.-súgtam a fülébe, amitől libabőrős lett.
-Te is remekül nézel ki.-mondta, majd ismét megcsókoltam.
Megfogtam a kezét, és kisétáltunk a srácokkal a nyomunkba az Eiffel-toronyhoz.Ahol Tom a kezembe adta a gitáromat, majd elkezdtem neki játszani, azt a dalt, amit nagyon szeretett tőlem...
                                                          Robert Pattinson-I'll Be Your Lover, too
Miután véget ért a dal, mindenki tapssal, míg a szerelmem csókkal jutalmazott.
A gitárt vissza adtam Tomnak, majd nagy levegőt véve térdepeltem le szerelmem elé, és a kezembe vettem a bal kezét és megszólaltam.:
-Szerelmem. Mikor először megpillantottalak, már akkor rabul ejtettél. Mikor kimondtad, hogy te is viszont szeretsz, az volt életem talán legcsodásabb pillanata. Minden veled töltött idő maga volt a mennyország. Ígérem, örökké szeretni foglak. Szeretném, ha minden reggel melletted kelhetnék fel, és minden este melletted feküdni le...Kristen James Stewart hozzám jössz feleségül?-kérdeztem, majd kinyitottam a kis dobozkát.
Mindenki síri csöndben, ahogyan én is vártuk Kristen válaszát.
-Még mielőtt válaszolnék, a feltett kérdésedre, én is elszeretném mondani az érzéseimet.-bólintottam, majd folytatta.-Amikor elsőnek találkoztunk te is rabul ejtettél.Sokáig féltem bevallani, még magamnak is, hogy -hogyan érzek. Féltem attól, ha bevallom az irántad érzéseimet neked, később szenvedni fogok. Ahogyan annak idején az édesanyám. De végül, mégis bevallottam az irántad érzett érzéseimet. Még soha életemben nem voltam olyan boldog,mint az elmúlt időszakban. Hálás vagyok neked mindenért. Azért, mert törödtél a testvéreimmel, és velem is. Én is nagyon szeretlek! Az életemnél is jobban....éppen ezért a válaszom. Igen. Igen hozzád megyek.-mikor kimondta, hogy igen.
A szívemet hatalmas boldogság, és öröm töltötte el. Szerelmem ujjára felhúzva a gyűrűt, csókoltam meg.
-De, szeretnék elmondani valamit. Amit minden féle képen ma akartam elmondani neked. Rob, én...én...vagy is mi..azaz, te és én...na szóval kisbabát várok. Gyerekünk lesz Rob.-mondta, ki azt a tényt, amire nem is számítottam.
-Akkor, én...azt akarod mondani, hogy apa leszek?-kérdeztem, hitetlenkedve, mire mosolyogva bólintott.-Uramisten, szerelem. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Gyerekünk lesz! Szeretlek.
Fölkaptam szerelmemet, az ölembe.És, körbe-körbe forogtam vele, miközben azt hajtogattam neki, hogy : SZERETLEK!
.....Más fél  évvel később...

Ma van az esküvőm, napja és irtó ideges vagyok. Bobby nem volt ilyen ideges az esküvője napján, mint most én vagyok az enyémen. Habár ezen az idegeskedésemen a srácok nagyon is jót derültek, a mai nap folyamán elég sokszor is. Valójában, nem is az esküvő miatt vagyok ennyire ideges, hanem azért is mert szerelmem, a mai nap szeretne nekem elmondani valamit.  Félek, hogy azt akarja majd mondani, hogy már nem szeret, hanem valaki mást szeret. Ha ez így van, akkor én abba belehalok.  Nem tudnék nélküle élni, és nem is akarok.
Nyugi Rob, biztosan csak paranoiás vagy. Még hogy Kris, nem szeret már. Hiszen, imád. Ha nem szeretne, nem is menne hozzád.
Kisebb, sikerrel ugyan de valamennyire sikerült megnyugodnom.
A templomba érve, minden ismerősünk, barátaink, és családjaink is jelen voltak. Köztük, Lizzy és Pete is, akik fél éve házasodtak össze, csak úgy mint Nikki és Sam is. Ashley és Bobby, is akik babát várnak. Igen, a mi pörgös Ashleynk kis mama lesz. Cam, és Vicky is az esküvünk előtt két héttel, jelentették be a családnak, hogy eljegyezték egymást, akik szintén itt vannak. Ahogyan, az én tanum Tom barátom, aki még mindig keresi az igazit. És, a sorból ki nem maradhatott ami szerelmünk gyümölcse Clarisa Pattinson is, akivel a nénikéje Mandy játszadozott.
...

Majd felcsendült Wagner szinfóniája, és szerelmem sétált felém Richarddal az oldalán. Szerelmemet megpillantva, nagyot kellett, hogy nyeljek. Hiszen, meseszép ebben a fehér ruhában.  Öntelt mosollyal az ajkaimon, lestem minden egyes lépését szerelmemnek, mind addig amíg Richard kezembe nem rakta, Kris kezét.
-Vigyázz rá.-kért Richard, mire a válaszom csak ennyi volt.:
-Az életemnél is jobban.
A szertartás, a megszokott stílusban folytatodott.
Az igent, öröm ittasan mondtam ki, és hangosan, mire a teremben mindenki nevetéssel díjazott, még a kicsilányunk is, hangos kacagással jutalmazott.
Ezután szerelmem is kimondta, azt az egyetlen szót, amivel véglegesen is hozzám kötötte magát.
Az esküvőnk után, a szokásos 'lakodalomba' folytattuk, a boldogságunk perceit. Míg egyszer csak szerelmem, felhívta mindenki figyelmét magára. 
-Elnézést. Lenne egy kis bejelenteni valóm. De először, hadd köszönjem meg mindenkinek, hogy eljöttek és velünk együtt élték át ezt a csodás napot. Rob, szeretlek ! Mindennél jobban. Azaz téged és a lányunkat. Nos, lenne egy kérdésem hozzád. Ha lehet.-kérte.
-Igen, természetesen. -mondtam, bátorítva.
-Nos, huhh...mit szólnál ahhoz, ha lenne még egy kis babánk?-tette fel a kérdést.
-Természetesen nagyon örülnék neki. Igazán szólva, egy egész focicsapatnyi gyereknek örülnék.-feleltem mosolyogva, amit a közönség is nevetve tapsolt meg.
Ekkor az én, most már hivatalosan is bűbájosan gyönyörű feleségem, az ajándékokhoz lépett, ahonnan egy kisebb becsomagolt dobozkát adott a kezembe.
-Csak, nyisd ki! Ez az én nászajándékom neked.-mondta mosolyogva.
Kibontva a  kis dobozt, ami benne volt, igazán megdöbbentett, és meg is lepett egyben. Kiemelve a dobozkával, síri csend telepedett körülöttünk, mire én kérdőn néztem szerelmemre, akik először a hasára mutatott, majd felém pillantott. S ekkor esett le a tantusz.
-Köszönöm. Ez életem, legcsodásabb ajándéka. Köszönöm, hogy a feleségem vagy, és hogy szeretsz. Köszönöm, hogy te vagy,  a gyerekeim édesanyja. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.-kiáltottam boldogan, s könnyezve miközben felemeltem szerelmemet és megpördítettem.
Majd csókot nyomva az ajkaira, az ölünkbe vettük a mi kis lányunkat s fogadtuk, a barátaink, és családtagjaink gratulációjait.
Ezután az összejövetel után, a kislányommal és a feleségemmel, csodás két hetet töltöttem el, a Fekete-tengeren ahol, szerelmemmel már voltunk, kettesben egyszer.


.....Egy évvel később......

 A kisfiunk megszületése után, a boldogságunk csak még nagyobb lett a a családunkban. Hiszen, Vicky és Cam, is összeházasodtak, ahogyan Nikki és Sam. Ashnek és Bobbynak megszületett a kislányuk Emily, aki tiszta apja. Habár Ashre is hasonlít egy kicsit de, nem úgy mint az apjára, akinek tiszta kiköpött mása. És, nem ráadásul, a kis Emily, Kris és az én keresztlányom.  Emlékszem arra, pont a kis lány születése után pár percre döntötték el, Ashék, hogy ki is legyen a lányuk keresztszülei...
/Reggel, Bobby telefon hívással ébresztett fel minket, hogy Ashleyt bevitte a kórházba mert jön a baba.
-Mondjad haver, mért hívsz, hajnalok hajnalán?-kérdeztem, miközben az ébredező feleségemen simítottam végig.
-Apa leszek.-ismételte idegesen.
-Ezt tudtuk eddig is. De mért vagy ilyen ideges?
-Azért, mert most fog majd megszületni..és..
-Nyugodj meg. Azonnal ott leszünk.-mondtam.
Majd letéve a telefont, elmondtam a hírt szerelmemnek, hogy Ash szülni fog. Aki mintha rakétával lőttek volna ki az ágyból, egy csókot nyomott az ajkaimra miközben gyorsan elvégezte a reggeli teendőit, míg én a gyerekeket, tettem tisztába, öltöztettem át, és ettem meg őket. Majd én is gyorsan megmostam az arcom, és a fogamat, felöltöztem, mentünk is a kórházba. Ahol már mindenki ott volt, rajtunk kívül.
 Míg a lányok, a kicsikkel játszadoztak, addig mi fiúk beszélgetni kezdtünk, miközben vártuk, hogy Bobby kijöjjön a szűlészeti szobából, és közölje velünk, hogy mijük lett.
Ugyanis Ash és Bobby úgy döntöttek, hogy nem szeretnék tudni a baba nemét, addig amíg meg nem születik. Hosszas várakozás után, Bobby, mosolyogva-sírva közölte velünk, hogy kislányuk született.
-Kislány lett. Tisztára olyan mint, én.-mondta, boldogan.
Majd, mind megölelve Bobbyt, vártuk hogy át vigyék Asht egy másik szobába. A másik szobába, ahova vitték Asht mind bemehettünk, és személyesen is megcsodálhattuk a kis gyönyörűséget.
-Kris, Rob lennétek a keresztszülei Emilynek?-kérdezte Ash.
Mire Krissel egymásra néztünk, tudva a másik szeméből, hogy mi a válasza, feleltük egyszerre az igent.
-Igen. Köszönjük.-mondtuk, nekik.
-Szija kicsikém. Mi vagyunk a keresztszüleid.-gügyögtem neki, mire a szemeit rám emelte.../


Az életünk, azon a  napon amikor, először találkoztunk Krissel, fenekestül felfordult, de jó irányban. Mindenki boldog, bonyodalmak nélkül éljük a mindennapjainkat.
Időközben Richarddal is kibékültünk, aki természetesen részt vesz a nagyapa szerepben, a gyerekeink felett...
S boldogan hajtom le ma is fejet, mert életem szerelme itt fekszik velem, és arrébb egy szobában pedig a szerelmünk gyümölcsei. Akik felejthetetlenné teszik a minden napjaimat, és bízva a jövőben, hogy ez így is marad.....
                     The End.........Fine....Végee...!!!

Képek:

Emily"Ash és Bobby kislánya"
Clarisa and Marco " Rob és Kris gyerkőcei"
Cam  ruhája"nővére esküvőjén"

Sam/Bobby/Marcus/Peter Ruhája"Rob és Kris esküvőjén"

Tom ruhája"Rob esküvőjén"

Rob ruhája
Kris ruhája

Nikki/Vicky/Ashley/Mandy "koszorús lány ruhái"

Így nézett ki Lizzy "Rob és Kris esküvőjén"