2011. január 31., hétfő

8.

Reggel az órám csörgésére ébredtem. Bementem a fürdőbe és elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem. Ami egy kék koptatott farmerből, egy fekete ingből és egy fekete magassarkú cipőből állt. A hajamat kifésültem, majd felcsatoltam. Kentem magamra egy kis sminket is. A mobilom, a pénztárcám és a napszemcsimet beleraktam az kis táskámba. Benéztem Mandyhez, aki még aludt, ahogyan Cam is.
Lementem a konyhába készítettem kávét és reggelit is. Majd meg reggeliztem, és megittam a kávémat.
Miután elpakoltam magam után, felmentem Cam-hez.Felköltöttem.
-Cam.-ráztam meg.
-Hm..?
-Csináltam reggelit.Elmentem dolgozni. Kérlek vigyázz Mandyre. Majd jövök.
-Oké.-épp mentem volna már ki mikor utánam szólt.-Ja és Kris.
-Igen?
-Sok sikert!
-Köszi.
Majd beültem a kocsiba és elindultam az új munka helyemre. Mikor oda értem, kiszálltam a kocsiból, beindultam a pizzériába.Ahol Steve a pultnál állt.
-Jó reggelt!-köszöntem mosolyogva.
-Jó reggelt neked is Kristen! Látom nem aludtál el.-köszönt.
-Haha! Nem, nem akartam elkésni már rögtön az első napomon.
-Az igaz. Egy kávét?-kérdezte.
-Kérnék.De ha nem baj, kiszolgálnám magam.
-Persze, hogy nem baj. Csak nyugodtan.
-Valami munka ruhát nem kapok?-kérdeztem.
-Nem. Mivel lehetsz ugyanabban a ruhában amiben vagy. Csak ezt a kötényt kell fel venned.És ezt a névjegy kártyát.
Majd a kezembe adta a kötényt, amit fel is kötöttem a derekamra, és a névjegy kártyát meg az ingembe tűztem.
-Jól áll amúgy.-mondta bókolva.
-Köszönöm.-mondtam mosolyogva miközben a kávét készítettem magamnak.
Időközben egymás után jöttek a vendégek. Mind kedvesen fogadtak. Voltak akik bókokkal bombáztak.De én avval nem foglalkoztam. Így ment ez egész nap. Délben én is leültem ebédelni.Az ebéd elfogyasztása után ismét munkába kezdtem. Délután 4-kor megérkezett Vicky is így már ketten szolgáltunk ki.Cassie aki szintén itt dolgozik, váltott engem. Beszélgettünk egy kis ideig. Majd haza indultam.
Otthon Cam és Amanda vacsorával vártak, ami nagyon megható volt.
-Halihó! Megjöttem.-köszöntem.
-Kristen! Kristen!-ugrott a nyakamba Mandy-Csináltunk neked vacsorát!
-Igen?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Igen Kris! -Kiabálta ki Cam a konyhából.-Gyere kóstold meg!-Majd a konyhába sétáltam Mandyvel az ölembe, akit leraktam a székére.
Cam tálalt mind a hármunknak, majd neki álltunk a vacsorának.
-Hmmm.Ez finom.-mondtam.
-Komolyan?-kérdezte Cam.
-Komolyan. Gratulálok nektek! És köszönöm.-mondtam.
-Gondoltuk megérdemled.-mondta.
Miközben vacsoráztunk, elmeséltem, hogy milyen volt az első munka napom. Ők is elmesélték, hogy mit csináltak ma egész nap. Cam felajánlotta, hogy ő majd elmosogat. Felmentem Mandyvel a szobájába, majd megfürdettem, és elaltattam.
Miután elaludt lementem Camhez, aki már végzett is a mosogatással.Mivel fáradt voltam egy kicsit, így úgy döntöttem,hogy lefekszem.
-Én megyek aludni. Jó éjt.-mondtam.
-Neked is jó éjt!-köszönt Cam is.
Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam aztán felvettem a pizsamám majd elnyomott az álom.....

(Rob szemszög)

Mikor megérkeztünk az iskolába Vicky ment az első órájára míg én az igazgatói irodába. Bekopogtattam, és bementem.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Jó reggelt Robert!-köszönt a többi kollégám.
-Robert, te még nem tudod. Jövő héten két új tanuló érkezik hozzánk.
-Értem.-mondtam.
-A nevük:Kristen Stewart, és Cameron Stewart.
-Rendben.
Majd ideadta nekem a papírjaikat, amit én elraktam a táskámba és mentem az órámra.
A diák lányok többsége azon volt megint, hogy elcsábítson. Amit én egy fejrázással, kezdtem el a tanítást.
Nem tudom,hogy mért nem tudják fel fogni, hogy én egy tanár vagyok, és hogyha valamelyik diákommal össze szűrném a levet akkor akár engem ki is rúghatnak.
Nem tőrődve avval, hogy ők engem elakartak csábítani, folytattam az órát.
Az órák gyorsan teltek.Úgy gondoltam, hogy majd a két új diáknak az adatait otthon fogom feljegyezni.
Miután végeztem a munkámmal, haza mentem. Tom hívott, hogy ma nem-e megyek meginni valamit a pizzériába, de mondtam, hogy ma nem.
Fáradt voltam, így gyorsan lezuhanyoztam, és lefeküdtem. Majd el nyomott az álom....


UI::íme a várva várt fejezet! Remélem ez is tetszeni fog.
Sorry a késésért!!!
Puszi----Dóri:)

2011. január 30., vasárnap

Díj!



Köszönöm ezt a Díjat Gabicának!!!!!
(L).
Küldeném ezt a díjat: neki vissza: http://almomavegzetem.blogspot.com
                   http://tattoo-stew.blogspot.com
                                  Aria-nak:http://gossiprobstenn.blogspot.com/
                                   Ízisz-nek:http://izisz96.blogspot.com/
           Bellá-nak és Lejlucy-nak:http://bellalejlucyblogja.blogspot.com/
                              Szelena-nak:http://szelena-blog.blogspot.com/
(L)
Köszönöm mégegyszer Gabica!
Puszi:)

2011. január 29., szombat

Friss!!!

Sziasztok!
Szörnyen sajnálom hogy nem hoztam frisst. Mivel, áramszünetünk volt, így megszakadt az internet kapcsolatunk az egész környékünkön.:(:(
Most is a nővéreméktől írok....:(
Ha minden igaz,holnapra hozom a következő fejit...
Sorry mindenkitől!!!
----Dóri----

2011. január 27., csütörtök

7.

( Rob szemszög )

Miután a munkából hazaértem, Tom hívott.
-Csá haver! Nincs kedved meginni egy két üveg sört, a Bella pizzériában?-kérdezte.
-Szia! De mehetünk.-mondtam.
-Oké, akkor negyed óra múlva ott leszek.Leteszem. Csá!
-Szia!.-ledobtam a telefonom az ágyamra, és bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak.
Gyorsan letussoltam, majd felvettem egy kék pólót, és egy farmert. Majd a zsebembe raktam a tárcám, telefonom, és a cigimet.Mire leértem a lépcsőn meg jött Tom.Kezet fogtunk és már mentünk is a vendéglőbe, ahol már Samék ott voltak.
Tom leült, én meg oda mentem Vickyhez aki a pultnál volt.
-Szia!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Szia! Milyen napod volt?-kérdezte.
-A szokásos.-mondtam.
-Aha, tessék.-adta a kezembe a sörömet és a Tom sörét.
-Kösz húgi!-avval elindultam az asztalunk felé.
Mindenki elmondta milyen napja volt,aztán meg hülyéskedtünk. Nekem ki kellett mennem a mosdóba, így felálltam és mentem. Miközben a mosdó felé mentem valaki nekem ütközött. Szerencsére megtudtam tartani magunkat így nem estünk el.
Megnéztem,hogy kivel ütköztem össze. Mikor ránéztem az arcára ős is rám nézett, és beletekintettem azokba a gyönyörű zöld szemekbe. Jobban is megnéztem, és elállt a lélegzetem. Hihetetlen milyen gyönyörű.
-Bo....bocsánat.-mondta egy kicsit akadozva.
-Nincs semmi baj. Én kérek bocsánatot. Én nem figyeltem hova lépek.-mondtam és rámosolyogtam. Nem akartam,hogy magát hibáztassa.
Még mindig a karjaimban volt, és belélegeztem az illatát. Milyen finom az illata. Majd elengedett, és én is elengedtem a derekát.Hirtelen, hiány fogott el iránta. Letekintet a mellette lévő kislányra, aki szintén olyan szép volt mint ő, és vissza pillantott rám.
-Akkor mi most megyünk.-mondta.-a hangja is nagyon szépen csengett.
-Oké.Nekem is mennem kell. Hív a természet.-mondtam.
-Szia!-köszönt el.
-Szia!-köszönt a mellette lévő kis lány.
-Sziasztok!-köszöntem el, és bementem a mosdóba.
Mikor végeztem vissza mentem a srácokhoz, de a szemeimmel őt kerestem.Meg is láttam őt egy asztalnál, egy sráccal ültek. Hm...Biztosan a barátja. Hiszen, egy ilyen szépségnek nem lehet,hogy nem legyen barátja. Csalódott voltam, hogy már van valakie.
Majd miután megittuk a sörönket, haza indultunk.
Otthon Vickynek a homlokára adtam egy puszit, aztán bementem a szobámba majd, levetkőztem és lefeküdtem. Magam elé képzeltem őt. Ahogy zavarban volt, és a csodás szemeit. Mi van, ha nem is a barátja az a srác? De mind hiába, hiszen nem igen  látom őt többet.
Még a nevét sem tudom. Még soha senki nem váltott ki belőlem ilyet mint ő. Mit meg nem adnék, hogyha még egyszer láthatnám az arcát, és halhatnám a hangját. Majd elnyomott az álom.Róla álmodtam.Amint meg csókolom,ölelem és hogy boldogan sétálgatunk egymás kezét fogva egy tengerparton.....
Reggel az órám csörgésére ébredtem. Eszembe jutott,hogy mit álmodtam.Különös volt. Szinte mintha valóságosnak tűnt. Megráztam a fejem,  elvégeztem a reggeli teendőimet és felöltőztem. Bepakoltam a táskámba,majd lementem a konyhába.
-Jó reggelt!-adtam egy puszit Vicky arcára.

-Jó reggelt!-mondta majd elém rakta a reggeli kávémat.
-Köszönöm.
Megittam a kávém, és kimentem az udvarra elszívni egy cigit. Mire elszívtam a cigimet Vicky is kész volt. Majd elindultunk az iskolába.....

6.



Hihetetlen,hogy milyen szép szeme van, és hogy milyen jól néz ki.
-Bo....bocsánat.-dadogtam. Na ez szép volt Kristen! Most jól leégetted magad!
-Nincs semmi baj. Én kérek bocsánatot. Én nem figyeltem hova lépek.-mondta mosolyogva.Aj, ez a mosoly!
Kezdtem magam egy kicsit kényelmetlenül érezni, habár nagyon jó volt a karjai között.
-Akkor mi most megyünk.-pillantottam Mandyre aki mosolyogva figyelt fel ránk.
-Oké.Nekem is mennem kell. Hív a természet.-mondta.
-Szia!-köszöntem el.
-Szia!-köszönt neki Mandy is.
-Sziasztok!-köszönt el, majd bement a mosdóba.
Míg bement a mosdóba nem vettem le róla a szemem. Megfigyeltem milyen jó kis szexi segge van.Ah.Majd Mandyt kézen fogva sétáltunk vissza az asztalunkhoz,a rendelésünk már ott volt.Leültünk és neki álltunk a sült krumpli és a hamburger elfogyasztásához.Mandy elmesélte Camnek, hogy mi volt a mosdónál. Aki vicces megjegyzésekkel bombázott egész idő alatt.
Miután elfogyasztottuk a kaját fizettünk, és haza indultunk.Megfürdettem Mandyt aztán meg elaltattam.Cam a szobájába vonult, és én is ugyanezt tettem. Most inkább a zuhanyzás mellett döntöttem. Megmostam a hajam a kedvenc eper illatú samponnal.Mikor végeztem a fürdéssel felvettem a pizsamám és befeküdtem az ágyamba. De aludni nem tudtam. Nem jött álmosság a szememre.
űEgész este csak is az a két szürkés-kék szempár volt az eszembe. Hihetetlen, hogy nem tudom kiverni a fejemből. Az is lehet, hogy soha többet nem is fogok találkozni vele. Hajnali 2 órakor jött álom a szememre, és elaludtam, és róla álmodtam.Hogy engem csókol és ölel,és hogy boldogan sétálgattunk egy tengerparton....
Reggel 8-kor keltem. Furcsának találtam az álmom. Olyan valóságos volt...
Bementem a fürdőbe,elintéztem a reggeli teendőimet, aztán felöltöztem.Benéztem Mandyhez, aki még édesen szunyókált. Camhez is benéztem, aki szintén még aludt.Lementem a konyhába, és készítettem pirítóst és teát.Meg kávét. Mire kész lettem a reggelivel Mandy Cam hátán jött le.
-Jó reggelt!-köszöntem nekik.Mandynek az arcára nyomtam egy puszit.-Jól aludtál?-kérdeztem tőle.
-Jó reggelt-köszönt Cam is.
-Jó reggelt. Igen-mondta Mandy aki elhelyezkedett a székén.-Mi lesz a reggeli?-kérdezte.
-Pirítóst készítem, és csináltam hozzá gyümölcs teát.Kávét is főztem.válaszoltam.
Megkentem a pirítóst mind a hármunknak, Mandynek teát öntöttem,míg Camnek is magamnak kávét.Miután megreggeliztünk felvittem Mandyt aki megmosakodott, aztán pedig felöltöztettem.A hajába pedig egy hajráfot raktam, és vissza le mentünk a nappaliba.
-Mára mit terveztél?-kérdezte Cam.
-Hát...gondoltam bemehetnénk az iskolába és beiratkozhatnánk rendesen.Aztán meg elmennénk az óvodába, Mandyt is beíratni.
-Oké.Felőlem mehetünk.
Megkerestem a papírokat ami esetleg kell majd az iskolába, és az óvodába.Majd a kocsikulcsot fogva beszálltunk a kocsiba, és indítottunk az iskola felé. Mivel csak két utcányira lakunk a sulitól így nem kellet messzire vezetnem. A suliban minden a lehető legnagyobb rendben ment. Jövő héten már kezdhetünk is, azt mondta az igazgató.Ezután elindultunk az óvoda felé, ami igen messzebb volt. Ott is minden a legnagyobb rendben ment.Itt is a jövő héten kezdhet majd Mandy. Aminek nagyon is örült.
Mikor itt végeztem, elindultunk bevásárolni. Mikor ez megvolt, haza mentünk.Neki álltam ebédet készíteni, amiben Mandy volt a kis kuktám.Lassan az ebéd is kész lett, így megterítettem és már tálaltam is. Az ebéd elfogyasztása után úgy döntöttem,hogy megyek és keresek valami munkát.
-Cam, azon gondolkoztam,hogy munkát keresek magamnak.Ugyan is a pénzre szükségünk lesz majd.-mondtam.
-Értem.És mikor akarsz indulni?-kérdezte.
-Úgy gondoltam,hogy most mennék. És te meg itthon lehetnél Mandyvel.
-Oké. Figyú, akár megpróbálhatnád azt a kisvendéglőt, láttam egy hirdetést,hogy pincérnőt keresnek.-mondta.
-Aha. Most azért mondod, mert bejön neked a pincércsaj, vagy ezt komolyan mondod?-kérdeztem szemöldök húzógatva.Mire ő elmosolyodott.
-Nem mondom azt,hogy nem tetszik, mert igen is tetszik, de komolyan mondtam amit mondtam.-mondta.
-Rendben.Megpróbálom.De csak a te kedvedért.
-Köszi Kris!-köszönte meg.
-Akkor én indulok. Majd jövök. Jó szórakozást nektek.
-Meglesz. Neked meg sok sikert.
-Kösz. -mondtam.-Jövők nem soká hercegnőm.-pusziltam meg az arcát.-Sziasztok!-köszöntem el tőlük.
-Szia!-köszöntek.
Beültem a kocsiba és elindultam a kis vendéglőbe, ahol tegnap este voltunk.Mikor a kis vendéglőbe értem, nagy levegőt vettem és bementem. A pulthoz mondtam,hogy a tulajdonost keresem.
-Helló.-köszöntem.
-Szia! Miben segíthetek?-kérdezte.
-A tulajdonost keresem.-mondtam.
-Én vagyok az. Steven Morgan.-mutatkozott be.
-Kristen Stewart.És a pincéri állás érdekelne.-mondtam.
-Rendben. Gyere az irodámba, és megbeszéljük.
Avval beinvitált az irodájába és, elkezdett kérdezkedni, hogy ezelőtt hol dolgoztam és mit.És járok-e még iskolába, és ehhez hasonló kérdéseket tett fel, amikre válaszoltam is.
-Rendben. Akkor tied az állás. Gratulálok.-nyújtotta a kezét.
-Köszönöm szépen.-ráztam vele kezett.
-Kérlek tegezz. Nem vagyok én olyan öreg.-mondta viccelve.
-Ookké. És mikor kezdhetek?-kérdeztem.
-Akár már most.-mondta.-De hogy is, csak vicceltem. Holnap már kezdhetsz.
-Rendben. És mikor?-kérdeztem.
-Mi lenne,ha most ezen a héten reggel 8-kor kezdenél.És a jövőhéten pedig suli után kezdenél?-kérdezte.
-Nekem ez megfelel. Igazán köszönöm.
-Szívesen.Akkor most koccintunk erre.
-Oké.De én most nem innék alkoholt, mert vezetek.-mondtam,
-Akkor menjünk.-majd kimentünk az irodából, és a pulthoz mentünk.
-Mit kérsz inni?
-Egy pohár colát.
Majd ki töltötte nekem a colát, míg magának pezsgőt.
-Üdv a Bella pizzériában!-mondta és koccintottunk.Közben megérkezett Vicky is aki tegnap szolgált ki minket.
-Helló.-köszönt.
-Szia Vick!Hadd mutassam be neked Kristent az új pincérnőnket.-mutatott be bennünket Steven.
-Szia! Kristen Stewart!-mutatkoztam be.
-Szia! Vicky Pattinson! Örülök, hogy megismertetlek.-mutatkozott be ő is.
-Köszönöm még egyszer.De nekem most mennem kell. Akkor holnap reggel 8-ra itt leszek.
-Rendben.
-Sziasztok!-köszöntem el.
-Helló.-köszöntek el ők is.Majd kimentem a kocsimhoz és beszálltam. Mikor haza értem vísítva mentem be a házba.
-Na, mi az mi van? Megkaptad?-kérdezte cam.
-Igen. Megkaptam.
-Klassz.És mikor kezdesz?-kérdezte.
-Ezen a héten reggel 8-kor, majd a jövőhéttől pedig a suli után.-miközben mondtam a konyhába sétáltam.
-Értem.-mondta mosolyogva.
Ezután neki álltam vacsorát csinálni.Megvacsoráztunk, majd Mandyt megfürdettem és elaltattam.Aztán bementem a szobámba,be a fürdőbe és megfürődtem aztán beállítottam a telefonomon az ébresztőt reggel 6-ra, aztán lefeküdtem, és elnyomott az álom.

2011. január 25., kedd

5.

Reggel frissen és üdén keltem fel.Rég aludtam ilyen jót. Még mindig alig hittem el,hogy ezentúl itt fogunk lakni.Hogy örömömben síkitottam egyet. Amit eztán meg is bántam. Mert féltem hogy felköltöttem Mandyt és Camet. Hirtelen csapódott ki a szobám ajtaja, amin ők léptek be ijedten.
-Mi az? Mi történt?-kérdezte Cam.
-Igen. Bocsi ha felköltöttelek benneteket.Csak örömömben sikítottam.-mentegetőztem.
-Óh...már épp kezdtünk aggódni. Amúgy, nem költöttél fel bennünket.Mert már fent vagyok rég.
-Aha, és mért nem költöttek fel?-kérdeztem.
-Azért mert hagytuk hogy kipihend magad. Csináltunk neked reggelit. Mindjárt felhozom.
-Ne fáradj, majd én lemegyek.-mondtam.De ő ezt már nem halhatta meg mert már ki is ment a szobámból.
-Na és te mióta vagy fent?-kérdeztem Mandyt aki időközben befeküdt mellém.
-Már rég óta. Csak mikor felébredtem nem tudtam,hogy te melyik szobába vagy így bementem az egyik szobába,ahol Cam volt. Ő meg már fent volt akkor. Mondta,hogy nézzünk meg téged, de te még aludtál.És Cam azt mondta, hogy hagyjunk téged aludni.
Majd Cam jött vissza kezében egy tálcával amin a reggelimet véltem fel fedezni.
-Tessék.Jó étvágyat.-mondta majd elém rakta.
-Köszönöm szépen. -köszöntem meg.majd neki álltam elfogyasztani a reggelimet, amiből nekik is adtam.
Miután megreggeliztünk én elvégeztem a reggeli teendőmet és felöltöztem.A hajamat meg összefogtam és egy csattal felcsatoltam.Majd Amandával is ugyanezt csináltam.
Úgy döntöttünk,hogy veszünk egy kocsit, és felfedezzük a várost.Hívtunk egy taxit, ami elvitt bennünket egy autószalonba. Jobbnál jobb kocsik voltak. De mi mégis ezt választottuk:
Cadillac Escalade
Ez a kocsi mind hármunknak tetszett. Miután megvettük, elindultunk a kocsinkkal várost nézni.Egy két boltba benéztünk és vásárolgattunk is. Volt egy park ahol volt egy játszótér is, oda is betértünk Mandy kedvéért.Annyira jól éreztük magunkat, hogy szinte énekelni kezdtünk.
Szerettem énekelni, hisz zene az életem. Ráadásul a hangom is megvan hozzá. Igaz ha eddig énekeltem is, nem azért énekeltem mert híres szeretnék lenni, hanem azért énekeltem hogy másokat, és magamat is boldoggá tegyem, és szórakoztassak.
Elég jól éreztünk magunkat, és sokan meg is néztek bennünket. De minket nem érdekelt,hogy más mit gondol.Nem törödtünk mással, csak is magunkkal.
Mandy  kezdett éhes lenni, így azt gondoltuk hogy keresünk valami kajálda félét. Elindultunk. Hosszú keresgélés után találtunk is egy kisebb vendéglőt. Leparkoltam, majd kiszálltunk, és bementünk a vendéglőbe. Akik bent ültek mind megnéztek bennünket aztán visszafordultak az asztaluk felé.Egy pincérlány jött ki hozzánk. Igazán szép szőkés barna hajú lány.A névjegy kártyájára Vicky volt írva. Szép neve van. Észrevettem amint a bátyám őt fürgészi csodálattal.
-Helló! Mit hozhatók?-kérdezte kedvesen.
-Helló.-köszönt Cam.
-Szia!-köszöntem.
-Szija. Én egy sült krumplit, és egy hamburgert kérek, és colát.-tért egyből a lényegre Mandy.
-Én is ugyanazt kérem.-mondta Cam.
-Akkor három adag sült krumpli, három hamburger és három colát kérnénk.-mondtam.
-Rendben máris hozom.
Avval távozott is asztalunktól.Mandynek ki kellett menni a mosdóba, így kikísértem. Amint Mandy végzett visszaindultunk az asztalunkhoz. De véletlenül neki ütköztem valakinek, aki szerencsére megtudott tartani.Felnéztem az arcára ami tökéletes volt, és elmerültem a szürkéskék szemeibe.....

4.

New York éjszaka

Mikor a repülőn helyet foglaltunk, Cam inkább az alvásnak szentelte az időt, miközben én és Mandy inkább filmet néztünk, amit vetítettek. Közben el is aludt az ölemben.
Majd a hangos bemondó hölgy, szólt,hogy csatoljuk be az öveinket ugyan is hamarosan landolunk. Amint leszállt a gépünk és mi is kiszálltunk, a csomagjainkhoz mentünk.A reptér előtt volt egy taxi, így Cam oda ment hozzá, és szólt neki, hogy segítsen nekünk.Sietett is  a segítségünkre. Majd elindultunk a leendő házunk felé.
Mire megérkeztünk ott volt az ingatlanos is. Odaadta a ház papírjait, és a kulcsokat is.Megköszöntem neki a segítséget.Miután távozott, bementünk a házba.
Így közelebről még szebb volt mint amit a képeken láttam.Majd felsétáltunk a lépcsőn.
-Ez lesz az én szobám.-mondta Cam,kiválasztva a szobáját.
-Rendben. Akkor rendezkedj is be.Remélem nem kell segítség.
-Kösz, de nem kell.Boldogulok egyedül is.
Majd bevonult a választott szobájába. Én és Mandy elindultunk a másik szobába. Ez egy gyerekszoba volt.
-Ez lesz a te kis birodalmad hercegnőm.-mondtam neki.
-Tényleg? Jaj de jó...úgy örülök....-szinte síkítva ugrott a nyakamba.
-Örülök,hogy tetszik.Gyere, segítek kipakolni.
Majd miután kipakoltunk a börőndjéből, lementünk a konyhába, valami vacsorát készíteni.
Szerencsékre, a ház volt tulajdonosa bevásárolt mielőtt mi idejöttünk volna.A konyha kész beépített volt.Ez most csak is nekem kedvezett jól. Legalább nem kell sokat bajlódnom majd.
Konyha

Így most a vacsora tejbegríz lett. Ez volt a második nagy kedvence Mandynek és nekünk is.
Miután megvacsoráztunk, felmentünk Mandyvel a szobájába és kerestünk neki egy pizsamát. Megfürdettem, felöltözött és elaltattam.
Majd a börődjeimell bementem a harmadik szobába, ami az enyém lesz.
Kristen szobája
 Ez a szoba olyan volt mintha egy álomba csöppentem volna. Tisztára olyan volt mint amilyet mindig is szerettem volna. A böröndöket a földre dobva ugortam az ágyamra. Milyen puha és finom?!Gondoltam. Kinyitottam a böröndjeimet és bepakoltam őket a szekrénybe. A pizsamámmal és a tisztálkodási neszeszeremmel bementem a fürdőbe.
Kristen fűrdője csak kékben
Majd megnyitottam a vizet a kádban.Amíg engedtem a vizet levetkőztem.Elzártam a csapot és beszálltam a kádba. Szinte élveztem a meleg vizet mikor a börömhőz ért.
Hosszú áztatás után kiszálltam a kádból, magam köré tekertem a törölközőt és megtörölkőztem. Felöltöztem és vissza mentem a szobámba ahol befeküdtem az ágyba.

2011. január 22., szombat

3.

A napok gyorsan teltek.Pénteken tartottuk meg a bulit nálunk. Az összes barátaink eljöttek. Majd felkértek,hogy énekeljek neki búcsúzás képen.Miután elénekeltem nekik a kért dalt,mind elmentek.Mivel Mandyt már rég elaltattam,így én és Cam kitakarítottunk.Amint készen voltunk a takarítással mind a ketten elvonultunk a szobánkba.
Másnap reggel 9-óra tájékán Mandy ébresztett fel.
-Kris,Kris!Éhes vagyok!-ugrált az ágyamon.
-Hmm...-kinyitottam a szemem, és egyből lefogtam.-Na és mit szeretnél reggelinek?-kérdeztem álmosan.
-Csokoládés gabonapelyhet tejjel.
-Oké.Akkor gyerünk.
Felálltam az ágyból, Mandyt az ölembe vettem így mentünk le a konyhába. Kivettem a konyhaszekrényből a a gabonapelyhet,  két tányért,két kanalat és a hűtőből a tejet. Majd kiöntöttem a két tányérba a gabonapelyhet és ráöntöttem a tejet.
-Parancsolj tökmag.
-Köszönöm.-köszönte meg.
Miközben neki álltunk reggelizni Cam is álmoskás fejjel botorkált le a lépcsőn.
-Jó reggelt! Mit esztek?-kérdezte.
-Csokis pelyhet.-mondta Mandy, de az arca már csokis volt.
-Adsz belőle?-kérdezte Cam.Mire Mandy meg nyújtotta neki a kanalát amin rajta volt a pehely.
-Van még a dobozában neked is.-szóltam rá.
Majd kivett magának is egy tányért és egy kanalat.És ő is nekiállt reggelizni. Miután megreggeliztünk elmosogattam, aztán meg megmosdattam Mandyt és ráadtam a kedvenc ruháját egy rózsaszín kis szandállal és harisnyával.
Mandy ruhája
A haját pedig felcsatoltam.
-Na, készen is vagyunk kisasszony.
-Köszönöm.-avval puszit nyomott az arcomra, és ment megmutatni magát Cam-nek.
Nem telt bele 5 percbe már jött is vissza.Majd átmentünk az én szobámba.Én is megmosakodtam, és most nekem kerestünk ruhát.Ami egy csőszárú farmernadrágból,egy szürke felsőből,egy fekete sálból,és egy fekete magassarkú cipőből áll.
Kris ruhája
Levettem a pizsamát, és felöltöztem. A hajam egy cofba fogtam, és felvettem a szürke gyöngyfűzér nyakláncomat.A napszemcsimet és a pénztárcámat meg a telefonomat beleraktam a fehér kis táskámba.
-Nagyon szép vagy Kris.-mondta Mandy.
-Köszönöm szívem, te is az vagy.Na gyere menjünk le.
Lementünk a nappaliba,Mandyt leraktam a kanapéra Cam mellé aki már rég készen volt. Mivel még volt 3 óránk az utazásig,így megkértem Cam-et,hogy a böröndöket segítse már lehozni.Mivel a kocsinkat eladtuk, így taxit hívtam.3-óra múlva a ház előtt is volt a taxi. A taxis sófőr segített berakni a csomagtartóba a böröndőket, és a gitáromat.Amit még anya adott nekem a 18-dik születésnapomra.
-Kérem, még várjon egy párpercig.-kértem a sófőrt. Bólintott.
Még egyszer utoljára körbesétáltunk a házba,és elbúcsúztunk. Megérkeztek az új lakók akiknek odaadtam a kulcsokat és beültünk a taxiba,majd elindultunk az új életünk felé....

2011. január 20., csütörtök

2.

Reggel 7-kor keltem.Bementem a fürdőbe megmostam az arcom,aztán pedig felöltöztem.Lementem a konyhába,és fölraktam a kávét főni. Aztán meg neki álltam reggelit csinálni. 
Miközben csináltam a reggelit már Cam is jött le.
-Jó reggelt!-raktam elé a reggelijét,és a kávét.
-Kösz, neked is.-mondta álmos fejjel.
Majd neki álltunk a reggeli elfogyasztásához.Miután megreggeliztünk ki mentünk az udvarra rágyújtani.
Megbeszéltük,hogy akkor ma kiíratom magunkat.Mivel már fél nyolcat mutatott az óra,így neki indulnia kellett az iskolába.
Miután Cam elment, leültem a géphez,majd beírtam  a keresőbe "New York eladó lakások".Találtam is egy emeletes házat 3 szobával,2 fürdőszobával, egy beépített konyhával és egy hatalmas nappalival.Ráadásul még a suli is közelebb lenne.Egyből beleszerettem.Szerencsére nem sokba kerül.
Remélem Cameron-éknak  is tetszeni fog.Felhívtam az ingatlanost,hogy segítsen eladni a házunkat. Azt mondta,hogy holnap jön és elintézi az egészet. Megnéztem az órám ami fél kilencet mutatott,így felmentem felkelteni Mandyt.
-Ébresztő kis csillag!-költegettem.Amint felkelt a nyakamba ugrott,és megpuszilt.
Megmosakodott,aztán felöltöztettem.Miután megreggelizett elindultunk az óvodába.Megbeszéltem az óvónőkkel, hogy holnap még hozom az oviba.Mikor itt végeztem elindultam a suliba.Ott beszélgettem egy darabig a volt barátnőimmel,és megbeszéltük,hogy mielőtt elköltözünk csapunk egy búcsú bulit.
Bementem az igazgatóiba,ahol minden rendben ment. Majd haza indultam. Út közben bementem a boltba, és bevásároltam.
Otthon neki álltam valami kaját csinálni.Közben felhívtam a New York-i iskolát.Ott felvették az adatainkat,és azt mondták,hogy majd az itteni iskolából elkérik a tanulmányi papírjainkat.Az ottani óvodában szerencsére még volt egy üres hely Mandy számára.
Délután 2-kor ért haza Cam.
-Szia!-köszönt.
-Szia! Találtam egy lakást és szeretném,ha megnéznéd,hogy-hogy tetszik.-majd megmutattam neki a házról a képeket.
-Nekem tetszik.-mondta.
-Az jó.Mert nekem is tetszik. Akkor felhívjam az ottani ingatlanost?-kérdeztem én.
-Aha.
Majd tárcsáztam is az ottani ingatlanost. Megbeszéltem vele,hogy én megvenném a házat.Megkérdezte,hogy előtte nem-e szeretném megnézni.Mondtam,hogy amit a képeken láttam eléggé meggyőző volt. Megbeszéltük, az árat is,és hogy már akár a héten be is költözhetünk.4-órakor elmentem Mandyért az oviba.
Megbeszéltük,hogy szombaton költözünk. Aztán nekiálltunk filmet nézni,közben meg is vacsoráztunk.
Megfürdettem Mandyt, majd lefektettem.
Hamar el is aludt. Cammel úgy döntöttünk,hogy megnézünk valami horrort. Végig néztük,közbe egymást ijesztgettük. Majd felmentünk a szobánkba lefeküdni. Lezuhanyoztam. Befeküdtem az ágyamba,és hamar el is aludtam....

2011. január 19., szerda

1.

A nevem Kristen Stewart.20 éves vagyok. A szüleimet elveszítettem, így most egyedül nevelem az öcsémet Cameront, és a húgomat Amandát. Mivel Amanda még kicsi így nem igazán érti,hogy mi történik körülötte.Vele ellentétben Cam, aki mióta anya is meghalt magába fordult.Ezért úgy gondoltam,hogy elköltözünk egy másik városba.Ezt megis osztottam vele is amint hazajött.
-Cam, beszélnem kell veled.-szóltam utána.
-Nem lehetne holnap?
-Nem.
-Akkor mondjad.-vágta le magát a kanapéra.
-Tudom,hogy ez most neked is nehéz, ahogy nekem is.Főleg meg itt.
-Igen.És?
-Szóval.Mi lenne ha elköltöznénk innen és megpróbálnánk egy másik életet?-kérdeztem.
-És ott is lenne egy saját szobám?-kérdezte Mandy.
-Igen lehetne.-mosolyogtam rá.
-Jaj de jó.Akkor menjünk.
Valamennyire örültem,hogy Mandynek tetszik az ötlet.Csak azt nem tudom,hogy Cam mit szól hozzá.
-Felőlem. Úgyse érzem magam jól itt.És te biztos ezt szeretnéd? Vagy csak miattunk aggódsz?
-Egy részt miattatok.Más részt meg én sem érzem magam jól itthon.
-Akkor mikor költözünk? -kérdezte.
-Elsőnek is azt kéne eldöntenünk,hogy hova költözzünk.-mondtam.
-Mit szólnál New Yorkhoz?-kérdezte.
-New York?-kérdeztem vissza.
-Igen. Ott van úgyis az a fősuli ahova szerettem volna menni.
-Rendben.Akkor New Yorkba költözünk.
-Kajak.
-Az. Akkor holnap elintézem a ház eladását, és majd megérdeklődőm,hogy milyen lakás van eladó.Oké?
-Oké. És a suli?
-Majd holnap bemegyek a suliba és kiíratom magunkat.De attól te még mész holnap.
-Jó.Akkor jó éjt.Jó éjt törpe!
-Jó éjt Cam.
-Jó éjt!-köszöntem el én is tőle.
Cam fölment a szobájába. Rá néztem, Mandyre aki már el is szenderedett.Majd fölvettem az ölembe és felvittem a szobájába és lefektettem az ágyába.Betakartam és puszit nyomtam az arcára.
-Jó éjt hercegnőm.
-Jó éjt Kris.-mondta,majd tovább aludt.
Kimentem a szobájából,és lementem a nappaliba.Kikapcsoltam a laptopot, és fölmentem a szobámba. Lezuhanyoztam, felvettem a pizsamámat és befeküdtem az ágyamba, megint sírtam mint minden éjjel anya halála óta, és így sírva nyomott el az álom......

Ismertető

Sziasztok!
Íme egy másik történetem.Remélem ez is tetszeni fog nektek.

Ismertető: Egy lány aki elvesztette a szüleit, és egyedül maradt a kamasz öccsével, és a kishúgával. Úgy dönt,hogy megpróbálnak újéletet kezdeni egy másik városban. Ahol igazi barátokra lel, és egy igazi szerelemre...


---Dorisz---