27.rész.

Hali... Köszönöm a kommenteket. :) Remélem ehhez egy kicsit többet fogok kapni. Bocsi előre a hibákért amiket ne talán tán lelni véltek benne...:( Ugyanis két éjszakán át kreáltam ez a részt. :$) Na...nem is húzom tovább az időt..és benneteket se...:) Jó olvasást! Puszpusz<3 Dóry(L)

Charlotte Ann: Köszönöm, hogy komiztál. :) Örülök, hogy tetszettek az előző fejik is.:) Remélem ez a  feji is tetszeni fog. :) <3

(L)Mano(L): Köszönöm, hogy komiztál. :) Bevallom mikor olvastam, hogy "Gyógyulj meg, gyógyulj meg" nagyot néztem. Elsőnek azt hittem, hogy nekem mondod...Gondolkoztam is ezen, hogy kéred, hogy gyógyuljak meg...mikor nem is írtam, hogy beteg lennék az előző fejihez. Aztán leesett, hogy Krisnek mondod, hogy gyógyuljon meg. Ezután akkorát nevettem, hogy csak na...:XD :P <3

Cukorkaa: Köszönöm, neked is hogy komiztál. :) A fejiben kiderül, hogy minden rendben lesz-e, vagy sem?! :D <3

Noemi: Neked is köszönöm, a komit, és a véleményedet is. :) A díjat pedig nagyon szívesen. :) Amúgy is megérdemelted. Imádom a törid. :) <3

Ágika: Köszönöm neked, is hogy komiztál. :) Nem, nem megyen el Kris Richarddal. Még csak az kéne..:D :P De talán lehet, hogy mégis vele megyen. A fejiben kiderül hogy vele megyen-e vagy sem?! :D <3

( Rob szemszög )

Már csak egy nap és Kristent megműtik... Látom Kristenen, hogy fél a műtét miatt. Hiába álcázza előttünk, hogy minden rendben és nincs semmi gond. De én észre vettem, hogy ez csak egy álca amit felénk mutat, hogy bennünket nyugtasson le. Ha tudná, hogy mind tudjuk..hogy mit is érez tulajdonképpen.  A mai napot együtt a többiekkel és Krissel töltöttük. Boldog voltam, és lehettem ezen a napon, hiszen Krist is boldognak láthattam. A nevetése még a mai napon is, ugyanúgy elbűvölt ahogyan a megismerkedésünkkor.  

Most is az ágyamon fekve, azokra a napokra emlékeztem vissza amikor először találkoztam vele...

Amikor a mosdó előtt egymásnak ütköztünk, és amikor belepillantottam azokba a gyönyörű szép zöld szemeibe...amik akkor és még most is elbűvölnek. Emlékszem milyen jó érzés volt őt először a karjaimban tartani, és az a finom illata ami folytonosan elkábít amikor vele vagyok.

Amikor először hallottam a hangját, ami szinte zene volt a füleimnek, hihetetlen volt...  Még most is felnevettem azon, amikor azt hittem, hogy Cam a barátja. Azon az estén azt hittem, hogy soha többet nem fogom őt látni. De rosszul hittem, hiszen a sors újra az utamba sodorta őt. Ugyan abban a pizzériában kapott pincérnői munkát, amelyikben Vicky is dolgozott. Plusz az is volt, és még most is az a mi törzshelyünk...

Aznap estén ismerhettem meg közelebbről, Samnek hála. Ahogyan énekelt és zongorázott, mintha profi lett volna. Még soha senkit nem hallottam ennyire tisztán, és szépen énekelni/játszani mint őt.

Miközben Sam kérdezgette, hogy mért is vannak itt New Yorkban, én minden szavát magamba ittam. Mikor Kris megtudta, hogy mi is fellépünk, és ahogyan kíváncsian tekintet ránk, akkor ott rögtön eldöntöttem, hogy azt a számot csak is neki fogom énekelni. Míg mi zenéltünk, mindvégig a szememet rajta tartottam. Teljesen megbabonázott ahogyan táncolt. Szinte felperzselt az érintése amint hozzám ért, miközben táncoltunk. Soha senkivel nem táncoltam még, ennyire egy összhangban. Minden egyes lépés illett egymás lépéseihez. Hihetetlen, hogy valaki ennyi mindenben jó. Jó???!!! Inkább tökéletes legyen. De ő az. A tökéletesség tökéletessége. 

Emlékszem az első csókunkra, amit soha, de soha nem fogok elfelejteni az biztos. Az a csók, olyan volt mintha az lett volna életem első csókja. Ami igaz is volt. Az első csókunk az számomra érzelmességen alapult. Már akkor tudtam, és éreztem, hogy ő később sokkal többet fog jelenteni számomra. És igaz is. Mert ő az életem. Nélküle senki nem lennék. 

Amikor azt hittem, elveszítem és, hogy soha többet nem érinthetem, nem hallhatom hangját, majdnem beleőrültem. Ha elvesztettem volna, én is elvesztem volna. Ő az aki fényt hozott az életembe. Ő mellette mindent szebbnek és gondtalannak látok. Nem is tudom elképzelni, hogy milyen is lenne nélküle az életem. Ahogyan azt sem, hogy mi lenne ha elveszíteném. De nem is akarom hogy így legyen. 

Reménykedem és imádkozom azért, hogy a műtét simán és zökkenőmentesen menjen. És, hogy Kristen meggyógyuljon. Ahogyan szól a mondás is. A remény hal meg utoljára. Ez esetben most nálam is igaz.

Hisz a remény segített akkor is, amikor Kris komában volt. Reménykedtem akkor is, hogy felébredjen...és fel is ébredt...

A mosolyára, a hangjára, a gyönyörű szemeire és a szépségére emlékezve, és gondolva nyomott el az álom...

"Reggel amikor felébredtem, és az órámra nézve azon kaptam magam, hogy három óra múlva kezdődik Kris műtétje. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felkapva magamra egy farmert és egy pólót,  belebújtam a cipőmbe, és le rohantam  a lépcsőn. A konyhában megtaláltam a többieket akik épp a reggelit fogyasztották. 
-Jó reggelt, és jó étvágyat!-köszöntem miközben kávét töltöttem magamnak.
-Neked is jó reggelt. Hagytunk neked is reggelit.-mondta Vick.
-Köszönöm, de egy falat se menne le a torkomon. Ha végeztetek mehetünk.-mondtam, majd a kávéval és egy szál cigivel kimentem az erkélyre, ahol helyett foglaltam az egyik fonott széken.. 
Párperc elteltével Mandy jelent meg előttem, aki az ölembe kéredzkedett. Kisimítva egy tincset az arcából, nyomtam egy csókot a homlokára.
-Ugye minden rendben lesz Krissel?-kérdezte az angyali hangján.
-Bízom, és reménykedem benne, hogy igen.-feleltem.
-De ugye még előtte bemehetünk hozzá egy kicsit?
-Majd, megkérdezzek a doktorbácsit, hogy megengedi-e. Jó?
-Jó!-az ó-t jól megnyomva mondta.
Miután a kávémat elfogyasztottam, és elszívtam a cigimet, Mandy kiszállt az ölemből s én pedig fölálltam a székből. Ezután mind a kórház felé vettük az irányt. A kórházba megérkezve, Kris szobájához közeledtünk ahova épp tartott a doki is. Megállítva őt, megkérdeztük, hogy mielőtt elkezdődne a műtét beszélhetnénk -e vele. Hezitált egy kicsit a válaszon, de aztán végül mégis megengedte nekünk, hogy bemehessünk hozzá.
Amint beléptünk hozzá, láttam  hogy mennyire is túl szeretne már esni ezen az egész műtéten. Amin mondhatom a többiek nevében is, mindannyian ezt szeretnénk. Mandy amint beért a szobába, rögvest Kris nyakába ugrott, és megígértette Krissel, hogy megfog gyógyulni és, hogy minden rendben lesz.
Ezután jöttek a többiek is, Ashley-t követte Nikki és Vicky, akiket Sam, Bobby, Marcus, Tom s majd Cam követett. Cam után pedig jöttem én. A többiek kettesben hagyva Krissel kimentek a szobából. Szerelmemhez lépve, lágy csókot nyomtam ajkaira. 
Elszakadva ajkaitól, nyitottam szólásra a számat.
-Be kell tartanod a Mandynek szánt ígéreted. Hiszen, mind ugyanezt szeretnénk. Szeretlek Kris, az életemnél is jobban, ezért nem hagyj itt se engem, sem pedig a többieket. -suttogtam, miközben a könnyeit csókoltam le az arcáról.
-Ígérem. És, én is szeretlek Rob.-suttogta közel az ajkaimhoz, majd az ajkait az enyémekre tapasztotta.
Ebben a csókban benne volt, a féltés, szeretett és a szenvedély is a másik iránt. Épp, hogy elszakadtunk egymás ajkaitól a doki és két ápoló lépett be a szobába, akik tolták is a műtőbe Krist. 
Amint Krist a műtőbe tolták, mi a műtő közeli váróban foglaltunk helyet.  
Még csak egy óra telt el azóta, hogy Kris bent van a műtőbe, de én már vagy tízszer biztos, hogy beakartam menni a műtőbe. Saméknek kellett lefogniuk, hogy nehogy, ismét kísérletezzek azzal, hogy bemenjek a műtőbe Krishez.
Ashley és Nikki újságolvasással próbálták eltölteni az időt, de ahogy észrevettem nem sok sikerrel. Mivel, holtra ideges voltam úgy döntöttem, hogy kimegyek az udvarra és rágyújtok. Megkérdeztem a többieket is, hogy nem -e tart velem valaki, de a válaszuk a nem volt. Így egyedül lépkedve indultam a lifthez, amikor is Mandy utánam futott.
-Mehetek veled?-kérdezte,mikor megálltam.
-Igen, velem jöhetsz.-válaszoltam lenézve rá. 
Kezét megfogva léptünk be a liftbe, majd amikor leértünk, az udvar felé vettük az irányt. Kiérve az udvarra letelepedtünk az egyik padra, ahol elővettem a cigimet és rágyújtottam.
-Rob.-szólított meg Mandy.
-Igen?-kérdeztem felé nézve.
-Ha Kris meggyógyul és kiengedik a kórházból akkor is nálatok fogunk majd lakni, vagy visszafogunk költözni az előző otthonunkba?-kérdezte.
-Nem tudom. Majd, Kristentől megkérdezzük. Oké?-kérdeztem.
-Jó.... remélem nálatok fogunk majd lakni. Mert szeretek veled és Vickyékkel lakni. 
-Ennek örülök. Gyere ide.-mondtam neki, miután elnyomtam a cigit, s az ölembe vettem. -Szeretlek, ugye tudod?!-kérdeztem.
-Igen. Ahogyan én is téged. Örülök, hogy te vagy Kris szerelme. 
Erre nem tudtam nem mosolyogni. Olyan aranyosan mondta, hogy legszívesebben megzabálnám. Egy kis ideig még kint ültünk, majd mivel Mandy szomjas lett bementünk valami inni valóért és nassolni valóért, s vissza mentünk a többiekhez.
-Van már valami hír?-kérdeztem, amint helyet foglaltunk.
-Nem nincs.-felelte Ash. 
Ezután mindenki csöndbe burkolózott és várta, hogy valaki kijöjjön a műtőből és valami fejleménnyel szolgáljon nekünk.
Kb. három óra telt el azóta, mióta Krist a műtőbe vitték, amikor is a doki jött ki. Egyből mindannyian felpattantunk ültőhelyeinkből, s a dokihoz léptünk, aki ránk nézve szomorú tekintettel nyitotta szólásra a száját.
-Sajnálom. Mindent megtettünk amit lehetett. De...de nem tudtuk megmenteni. Elvesztettük. Részvétem a hozzá tartózóinak. És, majd elfelejtettem. Mielőtt elaltattuk volna Kristent, azt kérte tőlem, ha nem élné túl a műtétet akkor adjam át az üzenetét, magának Rob. Hogy szereti, és kéri hogy próbáljon meg új életet kezdeni valaki más mellett, és hogy vigyázzon a testvéreire és a barátaikra.-mondta,majd vállon veregetett és elsétált mellettünk. 
Miután eljutott az agyamig, hogy mit is mondott tulajdonképpen, berohantam a műtőbe ahol épp a letakarni készült az egyik nővér. 
-Ne.-kértem, majd megfogva Kristen kezét sírni kezdtem.-Miért? Mond miért? Mért tetted ezt velem, s velünk? Hiszen megígérted, megígérted, hogy nem lesz semmi baj. NEM! NEM! És NEEEEEEEEEEEEEMMMMMMM!!!!!!!!!!!!!-ordítottam dühösen.
Ekkor léptek be Vickyék is akik meglátva engem, és Krist holtan sírni kezdtek. Amint megláttam mindegyikőjüket, amint egy könnycsepp folyik végig az arcukon, még egy utolsó csókot nyomva szerelmem ajkaira kirohantam a szobából egyenesen ki az udvarra, ahol lerogyva a földre ordítottam a fájdalomtól...."
Ijedve keltem fel, csupa verejtékesen. Körül nézve rájöttem, hogy ez csak is egy rossz álom volt, semmi több....