24. rész

Hali...sorry a késésért...:(  Döntöttem, hogy ezen a blogomon is beszüntetem a komi határt egy kis időre.Ugyanis elégé be vannak táblázva a napjaim....Nem akarok ígérgetni...hogy ennyi, meg annyi komi után lesz csak friss... Plusz, hogy elégé zsúfolt napjaim lesznek mostantól...meg a vizsgáimra is kell készülnöm....amik húsvét után kezdődnek... Így nem tudok garantálni semmit se, hogy mikor lesznek frissek... :( Amikor tudok, és lesz rá egy kis időm...vagy egyebek, hozom a frisseket. A blogjaim ugyanúgy nyitva maradnak, és hetente egyszer biztosan lesznek frissítve. 

Marie: Hát...igen...Lizzynek se volt egyszerű élete. Egyet ígérhetek...Lizzy és Peter közti szálról a későbbiekben lesz majd fejlemény. Köszönöm, hogy ismét írtál komit. Puszi<3 

Kriszty: Köszönöm, hogy ismét komiztál. :) A tipped nagyon jó. :) Ez a feji most egy kicsit hosszabb mint az előző volt. :) És...az ötleted pedig benne van -e fejiben. Remélem valahogyan így gondoltad az egészet.?! Puszi<3

Ágika: Köszönöm, hogy ismét komiztál. :) De-de, egy F-vel kezdődő nevű jóképű pasiról van szó. :) Puszi<3

Waltex: Köszönöm, hogy te is komiztál. Üdvözöllek téged is az oldalamon. :) És, igen telitalálat.:D Puszi<3

Dona: Köszönöm, hogy ismét komiztál. :) Lizzy azért ilyen őszinte Krissel...mert hasonlóan majdnem, ugyan azon esett át mint Kris. És azért mondta el a történetét Krisnek, hogy véletlenül se essen ugyan abba a hibába, mint ő egykoron. :) Puszi<3

Szofi: Köszönöm, hogy ismét írtál. :) Az, hogy Lizzy és Peter összejöjjön az talán később kiderül...:) Puszi<3



Erika: Köszönöm, hogy ismét komiztál.:) Most a műtétek után, tényleg nem lesz semmi baj...legalábbis nem így tervezem....:$) Puszi<3


Névtelen 1: Köszönöm, hogy írtál. :) És örülök, hogy tetszett. :) Puszi<3 


Névtelen 2: Köszönöm, hogy te is írtál. :) Örülök, hogy neked is tetszik a törim. :) Puszi<3




( Rob szemszög )

Amikor Kris megkért, hogy hagyjam most magára...nagy nehezen beleegyeztem a kérésébe. Habár nem nagyon akarództam most ebben a helyzetben egy magára hagyni... Hazaérve, az ágyamra dőltem, és miközben a plafont bámultam azon kattogott az agyam, hogy mi is lenne a legjobb megoldás arra, hogy megmentsem életem értelmét. Sok eszmefutás után, arra a dűlőre jutottam, hogy holnap mielőtt Kristenhez mennék be, előtte beszélek a dokival. Arról, hogy vizsgáljon ki...és ha én jó lennék Krisnek donorként, akkor elvállalom a műtétet. Érte bármire képes lennék..ha kell az egész testrészemet neki adom. Csak gyógyuljon meg...
Reggel mikor felébredtem, és elkészülődtem a srácokat kiraktam a sulinál. Mandyt meg az ovinál. Majd a kórházba indítottam. A kórházba érve, leparkoltam majd bementem -e épületbe ahova már több mint fél éve mindennap betévedtem... 
A doki ajtajához érve bekopogtattam, majd beléptem.
-Jó napot Dr, Úr. -köszöntem.
-Jó napot. Miben segíthetek?-kérdezte, miközben a székre intett, hogy üljek le.
Nagy levegőt véve, szólásra nyitottam a számat. 
- Kristennel kapcsolatosan jöttem.
-Értem. Mondja, kérem.
-Szeretném, ha vizsgálatokat végezne rajtam. Miszerint, hogy lehetnék-e Kris donorja.-tértem rögtön a tárgyra.
A doki elsőnek meghökkenve figyelt rám, majd megértően.
-Ha önnek ez a kérése, és ha jól megfontolta, akkor természetesen elvégzem a vizsgálatot magán.-mondta.
-Igen, jól megfontoltam. Ha a vizsgálatok azt mutatják, hogy lehetek-e a donorja, vállalom a műtétet.-mondtam.
Bólintott, majd a telefonhoz nyúlt, és tárcsázni kezdett. A beszédből kivettem, hogy a vizsgálót hívta fel, hogy ha lehet akkor most elszeretnék végezni. Miután letette a telefont, együtt indultunk el a vizsgálóba. A vizsgálatok után bementem Krishez, akinél az egész délutánt töltöttem. Este, hosszú búcsúzkodások után hazafele indultam. Amikor kiértem Kris szobájából, összefutottam az orvossal.
-Örülök, hogy még itt találom. Ugyanis megérkeztek a vizsgálatok.-szólított meg.
-Igen...és mik az eredmények?-kérdeztem idegesen.
-Az eredmények azt mutatják, hogy...
-Kérem mondja már... lehetek -e Kris szerv donorja, vagy sem?!-dörrentem rá idegesen.
-Sajnálom...de nem. -mondta ki végszót.
Amivel sikerült, teljesen lelomboznia. Kétségbeesettemben a fal mentén csúsztam lejjebb a talajra...  Egész ide fele jövet, abban reménykedtem, hogy majd én leszek az, aki megmenti őt a haláltól. Se szó, se beszéd...felálltam és a ki rohantam az épületből, majd a kocsimba beszállva haza hajtottam... Amikor hazaértem, a hűtőből kivéve az összes alkoholt amit találtam magamhoz véve, a szobámba vonultam ismételten, mind mindig amikor magányra vágytam. 
Milyen ember vagyok, ha még a szerelmemet sem vagyok képes megmenteni???!!! Alapjából véve, az én hibámból jutott el oda ahol most van. Ha akkor megtartom vele a tisztes távolságot, és ha nem ejt rabul a szépsége, és bája akkor most talán épp és egészséges lehetne. 
Eddig az apámat hibáztattam, aki nem is az apám...azért mert Kris kórházba került. De, rá kellett hogy jöjjek...hogy azt az embert akit tiszta szívemből gyűlölök, tulajdonképpen nem is annyira hibás abban a dologban, hogy szerelmem kórházba került. Egyedül csak én vagyok az akit hibáztatni kellene. Hiszen, ha engem nem ismer meg akkor talán nem jöttek volna el akkor aznap este vacsorázni hozzánk, ...és talán nem is futott volna össze az "apjával". Önsanyargatásba kezdve, fogyasztottam el az alkoholokat. Épp a boros üveget szorongattam, amikor valaki erőszakkal de kirángatta a kezemből az üveget.
-Rob, mégis mi a fenét művelsz??!!!-kiabálta egy vékony hang.
-Mint látod iszom. És, kérlek add vissza azt az üveget.-mondtam nehezen forgó nyelvekkel.
-Nem adom. Éppen eleget ittál már. Gyere hadd józanítsalak ki.-mondta ugyanaz az a vékony hang, akinek a tulajdonosának az arca becsúszott az emlékeim közé. 
Vicky volt, az. Az én drága húgom. Aki a vállára rakva egyik karomat cipelt be a fürdőbe. Ahova beállított, és megengedte a hideg vizet. Felszisszenve egy kicsit, de mégis hagytam hadd folyón rám a hideg víz. 
Rádöbbenve, húgom -e cselekedetére ért útól a szégyen érzet. Még is mi a fenét műveltem én. Hiszen, én nem ilyen vagyok. Amikor bármi probléma adódott mindig, sikerült épp készen megoldanom. Most meg.... csak azért, mert én nem lehetek a szervdonorja Krisnek, kétségbeesetten holt  részegre iszom magam. Ez nem én vagyok. Hogy lehettem ekkora barom... Meg törölközve és átöltözve, bocsánat kérően tekintve mentem le a konyhába ahol húgom és a többiek tekintetével találkoztam.
-Vicky én...sajnálom.-mondtam, bocsánat kérően.-Nem tudom mi ütött belém. Csak én ezt már nem bírom. Túl sok.
Vicky, könnyes szemekkel fordította felém a tekintetét, majd kikerülve Samet felém szaladt, és a nyakamba vetette magát. Szorosan magamhoz ölelve, vele együtt sírtam. Egyikünk se mondott semmiit, hiszen mind a ketten tudtuk, hogy a másik milyen állapotban van, vagy lehet. És, ő tudta, hogy most ért el az sokk ami Krissel történt. Hosszú idő után így jött ki belőlem.  Egy kicsit lenyugodva, Vickyvel együtt leültünk a kanapéra egymás mellé. A többiek pedig velünk szemben foglaltak helyet. Mikor már úgy éreztem, hogy vagyok olyan erős hogy beszélni tudjak, magyarázkodásba kezdtem.
-Először is bocsánatot szeretnék kérni tőletek, az előbbiekért.-nagyot sóhajtva, folytattam tovább a beszédemet.-Tegnap este, úgy döntöttem, hogy ma elmegyek a kórházba és kivizsgáltatom magam. Miszerint, hogy én jó lennék -e Kristennek szerv donorként. Délelőtt mielőtt bementem volna Krishez, a dokihoz mentem először. Aki el is végezte a vizsgálatokat. Majd, ezután én Krishez mentem. Neki nem szóltam arról, hogy beszéltem a dokival. Mikor Kristől hazafelé tartottam, a kórházban még összefutottam a dokival, aki közölte velem a vizsgálatok eredményét. Amik negatívak lettek. Vagyis, én nem lehetek Kris donorja. Mikor ezt közölte velem a doki, kétségbeesésemben úgy döntöttem, hogy leiszom magam.
-És, mégis mikor akartál nekünk szólni arról, hogy magadat kivizsgálás alá vetetted??!-kelt ki magából Cam.
És teljes mértékben meg is értettem az okát.
-A vizsgálatok eredménye után. Ahogyan ezt meg is tettem.-mondtam, majd a kanapéról felállva, kisétáltam az erkélyre, ahol a korlátra támaszkodva rágyújtottam.
Próbáltam, mindent kizárni magam körül, de a bentről szűrődő Vicky és Cam hangos veszekedését nem sikerült. Mielőtt annyira összevesznének, hogy szakítsanak közéjük álltam, és csitítani kezdtem őket.
-Kérlek benneteket az ég szerelmére, hogy ne veszekedjetek. Cam, tudom hogy már reggel el kellett volna mondanom, hogy mit tervezek. De nem tettem. Sajnálom. Vicky, köszönöm hogy engem próbálsz védeni. De nem kell. Mert nem éri meg. Annyit nem érek én, mint hogy ti ketten-itt mind a kettőjükre mutattam-szakítsatok. 
Mondtam, mire megcsörrent a mobilom. Kivéve a zsebemből, nem is nézve, hogy ki az aki hív, megnyomtam a fogadás gombot.
-Haló?-szóltam bele.
-Dr. Peter Facinelli vagyok, Kristen Stewart orvosa.
-Ugye nem...kérem mondja, hogy jól van!-kértem aggódva.
-Igen, jól van. Más végett szerettem volna önnel beszélni.
Meg könnyebülve sóhajtottam egy nagyot.
-Mondja kérem.
-A minap, miután magával közöltem a vizsgálatok eredményét, bejött hozzám egy bizonyos Richard Pattinson, aki azt állította, hogy ő Kristen igazi édesapja.-mikor meghallottam azt a nevet, amit tiszta szívből gyűlölők, mérgesen felhorkantam.
-És, mit akart az a mocsok?-kérdeztem dühösen.
-Ugyanazt amit maga. Miszerint, rajta is végeztessek el ugyanazokat a vizsgálatokat, mint amit magán. 
-És??
-A vizsgálatok eredménye teljes mértékben pozitívak. Azaz, ő jó donornak bizonyosul Kristennek.-válaszolta.-Megkért, hogy amint tudom közöljem önökkel ezt a hírt, és hogy ha lehet minél hamarabb essünk túl a műtéten.
-Köszönöm, hogy értesített. Kristennek még ne mondja el. Én akarom vele közölni ezt a tényt. Ha most megbocsát, le kell, hogy tegyem. 
-Rendben. Viszont hallásra.
-Viszlát.-köszöntem el én is, majd letettem.
A többiek felé fordultam, akik kérdő tekintettel hallgatták végig a telefon beszélgetésemet.
-Mi az? Mi történt? -kérdezték kórusban.
Nagy levegőt véve, velük is megosztottam azt a hírt amit velem az imént osztott meg a doki. Mind, ledöbbentve és értetlenül álltunk az felől, hogy éppen az az ember akarja megmenteni Krist, aki elvileg az apja...és aki ráadásul mióta Kris kórházban van, soha nem érdeklődött felőle. 
Bobby, Ash, Nikki, Sam, Marcus és Tom elköszönve tőlünk, haza mentek. Én pedig miközben Mandyt fektettem le, vele együtt aludtam el....