23. rész

Hali. Tudom, hogy egy hete nem volt friss. Amit nagyon sajnálok. De mint írtam a Megismerni és Beleszeretni című blogomon...ne lepődjetek, meg ha egy héten csak egyszer-kétszer lesz csak friss, mindegyik blogon. Ugyanis a környékünkön felkértek engem, hogy korepetáljak, vagyis tanítsak egy kb.20 főből álló csapatot táncolni. Azaz most én tanítom be nekik a különbözőknél különböző táncokat.:) Szal...sok időm a táncra fog elmenni.:( De abba biztosak lehettek, hogy friss mind a három blogomon lesz minden héten. Az, hogy egyszer vagy kétszer lesz friss...az az alapján fog eldőlni, hogy mennyi időm és energiám lesz hozzá. Úgyhogy, csak tudjátok...nem hagylak benneteket friss nélkül egyik törimnél sem. De ehhez, annyira lesz csak szükségem, hogy amit "kiszabok " komi határt, az meglegyen. :D Ez a feji most egy amolyan átmenetei feji. :) És, ahogyan Marie írta az előző fejihez, hogy kíváncsi lenne Lizzy történetére is. Így, most ez a rész Lizzy-ről fog szólni. Megpróbáltam, valahogyan megfogalmazni az ő történetet ami a fejemben volt. Habár elhihetitek, kicsit nehezebb volt ezt a fejit, megírni mint az eddigi fejiket. $)  Na, nem is húzom tovább az időt...Jó olvasást.:) Ja, és a komi határ 10. Azaz, csak 10 komi után lesz csak friss. :D Puszi<3 Dóry(L)

( Kris szemszög )

Miután sikerült nagyjából lenyugodnom, Rob-ot hazaküldtem, hogy szeretnék most egyedül lenni. Megértően bólintott, majd egy hosszan elnyúló csók után hazament a többiekkel. Mikor egyedül maradtam, azon kattogott az agyam, hogy vajon miért mindig engem talál meg minden baj?! Végre mikor azt hiszem, minden " Happy End ", akkor rögvest becsúszik valami rossz. Miközben ezen elmélkedtem, Lizzy jött be.
-Szia.-köszönt kedvesen mosolyogva.
-Szia.-köszöntem vissza. 
De a mosolyt nem tudtam most viszonozni.
-Hallottam, Dr. Facinelli közölte a vizsgálatok eredményét. Sajnálom.-mondta miközben az infúziót cserélte ki.
Én, csak bólintottam, és az ablak irányába fordítottam a fejem.
-Nem is zavarlak tovább. Szia.-majd, az ajtóhoz sétált.
De mielőtt lenyomhatta volna a kilincset utána szóltam.
-Lizzy! Kérlek ne haragudj. Csak...-szakított félbe.
-Erről szó sincs. Én nem haragszom rád. Érthető a viselkedésed. Én, is átestem már ezeken a dolgokon. Ha gondolod, elmesélem a saját történetem.
-Szívesen meghallgatnám a történeted. De nem muszáj elmondanod.
-Tudom. De én úgy érzem ahhoz, hogy megértsd pontosan miért is mondtam azt neked, hogy történjen akármi , próbáljátok meg együtt megoldani. És, ne egyedül akarj mindent megoldani, mert az nem vezet semmi jóra.
Mondta, mire én beleegyezően bólintottam, miközben helyet foglalt az ágyam szélén. Pár perc elteltével belekezdett a története elmesélésébe.
-Kezdeném azzal, hogy nekem is két testvérem van. Akik mellesleg fiúk és ikrek. Josh, és Tim. Egy évesek voltak, míg én nyolc, amikor édesapánk egy rendőri bevetés során halálos lövést kapott. Ő is rendőr volt. apa halála után, mikor láttam más gyerekeket ahogyan az apukájukkal, játszanak és nevetnek, olyankor mindig a szobámba zárkóztam be, és sírtam. Ahogyan felcseperedtem, úgy sikerült időnként túllépnem az elvesztésén. Ezt köszönhetően, a barátaimnak az ikreknek és anyukámnak köszönhettem. Tizennyolc évesen döntöttem el igazából, hogy mi szeretnék lenni. Eldöntöttem, hogy orvos leszek. És, segítek az embereken. Ahogyan egykor apa is. Amikor betöltöttem a húszat, kiderült hogy anya mellrákban szenved. Amibe később bele is halt. Ha az ikreknek nem lett volna rám szükségük, akkor biztosan nem tudtam volna magamat tartani ahhoz, hogy tovább éljek. Anya temetése után, mindent hátra hagyva magam mögött, az ikrekkel együtt New York-ba költöztem. Itt, új életet kezdtünk mind a hárman. Új suli, új ismerősök, új ház. Én az orvosi szakra mentem. Az iskolában megismerkedtem a suli legnépszerűbb fiújával Peterrel.. Aki valamilyen módon, engem választott a sok lány közül. Soha nem értettem mért pont engem választott. Hiszen nálam sokkal jobbat érdemelhetett volna. Még a szülei is kedvesen viszonyultak hozzám, és a testvéreimhez is egyaránt. Majd két évvel később pont a huszonharmadik születésnapomon Peter megkérte a kezem. Természetesen igent mondtam. A körülöttünk lévők mind nagyon örültek az eljegyzésünknek. Akkor ott abban a pillanatban igazán boldognak éreztem magam. Azt gondoltam, hogy minden más lesz, azaz jó irányban. De tévedtem...Sajnos minden rosszra fordult, az én makacsságom végem. Ugyanis két hónapra rá, az eljegyzésünk után kiderült, hogy én is mint anya mellrákban szenvedek. Mikor Peter tudomást szerzett a betegségemről, állandóan az orvosokkal praktált, hogy bármi áron, de mentsenek meg. Amiből, idővel kezdett elegem lenni, mert nem láttam rá sok esélyt, hogy meggyógyulhatok. Persze erről Peter szót sem akart hallani. Ekkor úgy gondoltam, hogy Peter nálam sokkal jobbat, és egészségesebbet érdemel mint én. Nem akartam, hogy hiú ábrándokat keltsen magában. Így felbontottam az eljegyzésünket, és szakítottam vele. Tudtam, hogy nehéz lesz az egész szakítás vele. De annak érdekébe, hogy ő más valaki mellett találja meg a boldogságot végig csináltam. Akkor azt hittem, ez volt életem legjobb döntése, de tévedtem. ...Amikor Peter-rel szakítottam a fiúkkal együtt vissza mentem Kaliforniába. Ahol, nehézségek árán át, de sikerült legyőznöm a rákot. Így nem haltam meg. Fél évre rá, az ikrek kijelentették, hogy visszaakarnak költözni New York-ba. Más választásom nem volt, így vissza költöztünk. A fiúk visszamentek a fősuliba, én pedig nővérként jelentkeztem ide. Egy év telt el mikor Peterrel szakítottam. Azóta nem is találkoztam vele. Mikor egy napon a kórházi alkalmazottak arról pletykáltak, hogy egy új doki érkezik. Mint kiderült ez az új doki, nem más volt mint Peter. Akivel egykor még jegyben jártam. Újra találkozásunkkor mind ketten meglepődtünk. Hiszen egyikünk se számított arra, hogy a szakításunk után egy év múlva találkozni fogunk. Peter megakarta beszélni a kettőnk kapcsolatát az újra találkozásunk elején, amibe majdnem bele is egyeztem. Azért csak majd nem, mert kiderült, hogy neki már van valakije. Bevallom igazán szép, és csinos barátnőt sikerült választania. Ekkor tudtam, hogy neki sikerült tovább lépni-e rajtam. Így azt mondtam neki, hogy kettőnknek nincs mit megbeszélni-e. Többé semmi közünk egymáshoz. Ugyan is neki ott volt a barátnője. Nem mondom, hogy fáj őt mással látni aki nem én vagyok. Hiszen én kértem, hogy legyen boldog mással....Ezért is tanácsolom neked azt, hogy ne ess ugyan abba a hibába mint én. Hidd el megfogsz gyógyulni. És, ne engedd el Robot.-fejezte be.
Hihetetlen, hogy mennyire hasonlítunk egymásra. Nem is tudom, hogy mi lenne velem ha elveszíteném Robot. Ha ő nem lenne most velem, akkor nem tudom, hogy mihez kezdenék magammal. Hiszen ő a másik felem. Megfogadom Lizzy tanácsát. 
Mivel eléggé elálmosodtam, Lizzy jó éjszakát kívánva magamra hagyott. Az oldalamra fordultam, merültem el az álmok világába....


Na szerintetek ki az a bizonyos Peter???!!! /Ez most egy átmeneti feji volt, ezért lett rövid.:)/