25. rész

Hali...ha bár mára nem terveztem, hogy rakok fel frisst... de mégis is úgy döntöttem, hogy fel rakom... Habár ez a feji szerintem ˇszarˇ lett... :$) ... Azt szem, nem is fűzők többet hozzá most. :( A következő már jobb lesz...legalábbis remélem. :)  Puszi<3 Dóry(L)


( Kris szemszög )


Reggel mikor felébredtem...szomorúan vettem figyelembe, hogy Rob most nincs itt. Mit is szomorkodok én ezen?! Hiszen, eddig mióta felébredtem a kómából, minden reggel mellettem volt. És, még az előtt is. Bár, ne így kellene felébrednem mellette...Nagyot sóhajtva bámészkodtam ki az ablakon. Lassan már úgy érzem, hogy menten megfulladok ettől a négy faltól. Legszívesebben kint dalolázva rohangálnék a szabadban. hm... Bár, lehet, hogy ezt soha többé nem tehetem majd meg. Aj...Kristen ne is gondolkodj ilyen baromságokon! Dorgáltam meg magam... Mosolyogva emlékeztem vissza azokra a napokra, amikor még felszabadultan rohangáltunk Cammel és Mandyvel amikor sétálni indultunk itt New York-ban. A Robbal való találkozást, és a Samel való újra találkozásra. Ott, még akkor senki sem sejtette, hogy ide jutok majd. A szép napokra emlékezve, a mosolyom nem múlt el. Mikor Rob lépett be a szobába, a mosolyom még nagyobb lett. Közelebb érve, lágy csókot lehelt ajkaimra. De én nekem ez nem volt elég, így a tarkóját megragadva húztam magamhoz közelebb és egy olyan csókot adtam neki, amilyet még soha. Elszakadva egymástól, Rob egyben döbbent és csibészes tekintettel nézett rám, miközben mellém leült mellém.
-Ez meg mi volt? Na, nem mintha nem lett volna jó, sőt mi több eszméletlen volt.-nézett rám.
-Hüm...hát csak szerettem volna valahogyan kimutatni az érzéseimet, ha már máshogyan nem tudom.-mondtam egy kicsit búskomoran.
-Szeretném, ha újra ugyan így csókolnál meg.-kért.
Én, meg mosolyogva teljesítettem a kérését. Amit, ő szintén viszonzott is. Apró csókokat váltva feküdtem a mellkasán. 
-El kell mondanom valamit.-szakította meg ezt a kellemes csöndet.
Ránézve már nem láttam azt a boldog mosolyt az arcán, ami még pár perce volt rajta. Helyét vette, a szomorúság és a kétségbeesés.
-És mégis mit?-kérdeztem rá.
-Hol is kezdjem?!-kérdezte, de inkább magától kérdezte mint tőlem.
-Talán az elején.
-Szóval, én tegnap reggel beszéltem Dr. Facinelli-vel, és kértem, hogy végezzen rajtam vizsgálatokat. Miszerint, hogy én megfelelő donor lehetnék-e a számodra.
Amint megszólalt, nem akartam elhinni. Álmomban sem, de még a valóságban sem hittem, hogy Rob egyszer ilyet fog majd közölni velem.
-És??
-El is végezte a vizsgálatokat. Ez az előtt történt, mielőtt hozzád jöttem. Mikor haza mentem volna, épp össze futottam a dokival. Aki közölte is velem az eredményeket, miszerint...
-Rob nyögd már ki..-kértem.
-...én nem bizonyulók megfelelő donornak a számodra.-felelte.
Ekkor aztán könnyek csordultak ki a szemeimből.... ezelőtt pár perce még a szép emlékere emlékezve mosolyogtam boldogan, most meg sírok a lehetetlenért. Lehet, hogy más a helyemben ki lenne borulva az téren, hogy az a férfi akit igazán -szeret egy nő, képes lenne akár kés alá feküdni is csak azért, hogy megmentse azt akit igazán szeret. De én nem tudok rá ezért megharagudni. Ha, fordított esetben lennénk én is ugyan ezt tettem volna. Rob, lecsókolva minden egyes könnyemet kért bocsánatot, amiért nem szólt előbb.
-Nem haragszom. Hogyan is tudnék rád haragudni. Fordított esetben én is ugyan ezt tettem volna.-mosolyogtam rá.
-De itt még nincs vége a mondandómnak.-mondta.
-Ne kímélj.-kértem meg.
-Tegnap miután hazaértem úgymond, leittam magam. Amire nem vagyok büszke...-nevetettet fel kínosan.-amikor Vickyék hazatérve, Vicky beállított a hideg zuhany alá. Amitől félig sikerült kijózanodnom. Ezután, átöltözve mentem le a konyhába, ahol a többiek is ott voltak. Bocsánatot kértem amiért, lerészegedtem, majd közöltem velük is azt, hogy beszéltem a dokival és hogy vizsgálatok alá vetettem magam. Az eredmények elmondása után Cam eléggé kiosztott. Ami természetesen jogos volt. Még aznap reggel el kellett volna mondanom nekik is. Ezután, kimentem az erkélyre, hogy felfrissüljek valamennyire. Próbáltam mindent kizárni a fejemből, de sajnos ebben Vicky és Cam veszekedése megakadályozott. Vicky csak engem próbált védeni. Mielőtt szakításba fordult volna az egész veszekedésük, közéjük állva állítottam le őket. Eközben megcsörrent a mobilom. Amit fel is vettem. Aki éppenséggel hívott az, nem más volt mint a doki. Aki közölte velem, hogy egy bizonyos Richard Pattinson kereste fel, miszerint az apád, és hogy szeretné ha elvégeznének rajta egy ugyan olyan vizsgálatot mint rajtam. És, a vizsgálatok eredménye pedig azt mutatták, hogy igen ő megfelelő lenne a számodra.-fejezte be Rob.
Meghökkenve elemeztem végig a szavai értelmét. Egyáltalán ő honnan szerzett tudomást a betegségemről? És, mért nem jött vette fel valamelyikünkkel a kapcsolatot...még akkor is, ha arra kértük hagyjon bennünket békén. Hirtelen azt sem tudom, hogy most örüljek-e vagy sem. Hiszen, egy olyan ember akar engem megmenteni akiről soha az életben, semmit sem tudtam, és akivel mikor találkoztam kétségbeesettemben, ide jutottam. Ahonnan, ha beleegyezek a műtétbe talán haza mehetek, és újra a családommal lehetek. Ha, nem lenne most velem Rob, és a többiek akkor nem vállalnám el, mármint vissza utasítanám, ezt az ajánlatot. De mivel ők velem vannak, és vannak nekem  és. talán, ha az "apám" a műtét után szeretné ha tiszta lappal kezdenénk valamennyire, akkor beleegyezem. De ha, nem akkor nem fogok beleegyezni a műtétbe.
-Rob, idehívnád a dokit?!-szólaltam meg.
-Mi  a baj? Talán fáj valamid?-kérdezte kétségbeesetten aggódva.
-Nem, nyugi. Csak szeretném ha a doki is itt lenne, amikor elmondom, hogy mire jutottam a döntésemmel.-nyugtattam meg.
-Rendben. Már indulok is. Sietek vissza.-mondta, majd egy csókot nyomva az ajkaimra, ki is lépett a szobából.
Pár percen belül, vissza is tért a dokival az oldalán.
-Jó napot Kristen.-köszönt udvariasan.
-Jó napot Dr. úr. Rob, épp az imént közölte velem a tegnapi eseményeket, miszerint, hogy ő nem a megfelelő donor a számomra, és hogy megkereste magát Mr. Richard aki szintén aláesett ugyan azoknak a vizsgálatoknak, mint Rob. És, hogy ő megfelelő donornak bizonyosul a számomra.-mondtam, amit egy helyeslő bólintással jelezett.
-Igen ez így igaz.
-Szeretném, ha beszélne vele miszerint én személyesen szeretnék vele beszélni. Ha az lesz a válasza, hogy ő nem akar velem beszélni akkor nem egyezem bele a műtétbe.-válaszoltam, magabiztosan.
-Hm...ha ön így akarja akkor rendben. Ha most megbocsátanak, akkor telefonálnék is.-mondta, mire Robbal együtt beleegyezően feleltünk.
Pár percig tartott a beszélgetés, majd miután letette a telefont megszólalt.
-Azt mondta, hogy még ma bejön.-felelte.
-Oké...-nyögtem ki.
Ezután a doki elment a többi betegeihez. Robbal, meg egymást ölelve merültünk el a gondoltainkba...