22. rész.

Először is köszönöm a komikat.:)  Kedves Kriszty!  Nem haragudtam meg azért, amiért azt kérdted, hogy változtassam meg a betű színét.:) Elnézésedet kérem ez téren. Csak változtatni akartam a betűk színén. Egy kicsit unalmas lett nekem ez a fehér szín.:D Így csak válogattam a színeket. Remélem így kéken olvashatóbb lesz majd a feji.:) Öm...tudom, hogy azt írtam az előző feji bejegyzéséhez, hogy Krisnek nem lesz maradandó sérülése... és ezt nem is cáfolnám azzal, hogy most mégis van..vagy valami...csak annyit árulnék el erről...hogy lesz egy műtéti beavatkozása....az, hogy milyen műtéten kell majd át esnie...azt majd a fejiből kiderül..Bocsi ezért...remélem ezzel nem okozok semmi gondod senkivel...:)Hát Gabica...azt hiszem elárulhatom, azt, hogy...eddig azon agyaltam...hogy evvel a törivel nem terveztem egyéb dolgot, minthogy összehozom őket, és utána 3-4 feji végeztével befejezem....de ez pár napja megváltozott...legalább is...hogy nem 3-4 feji végeztével fejezem be-e törit, hanem egy kicsivel később...:)Ugyan is, lesz még egy kisebb féle bonyodalom...Az, hogy milyen sorsot szánok még nekik...azt előbb utóbb olvashatjátok majd. :) Huh...aztszem, egyenlőre ennyi a mondandóm. Jöjjön a kövi feji...Jó olvasást. Pusszantás<3 Dóry(L)

 ( Kris szemszög )


Mikor a csókunk vége szakadt, bejött Elizabeth, hogy most már Robnak, és Mandynek is távoznia kell. Mert későre jár, és nekem pedig pihenésre van szükségem. Hosszú csókok váltása után Rob az ölébe kapta Mandyt, és kimentek a szobából. Evvel kettesben hagyva minket Elizabethtel.
-Igazán rendes a barátjától, hogy 7 hónapon át mindvégig maga mellett volt.-mondta mosolyogva, miközben az infúziót kötötte be.
-Igen az. Pedig mielőtt ide kerültem volna, még nem volt a barátom.-mondtam.
-Én azt hittem, hogy maguk már igen csak régebb óta alkothatnak egy párt.-mondta zavarodtan.
Azon, kattogott az agyam, hogy most elmondjam -e neki a történetem, vagy sem. Hisz ő egy idegen. Habár nagyon kedvesnek,megbízhatónak és szeretetre méltónak látszik. Így úgy döntöttem, hogy elmesélem neki a történetem. Hiszen, eléggé kipihentnek érzem magam. Végül is, az is vagyok.
-Öm...sok dolga van? Vagy éppenséggel ráér ahhoz, hogy kiönthessem magának a szívemet?-kérdeztem.
-Hát..éppenséggel most járt le a műszakom. Csak az infúziót kötöttem még be. Tulajdon képen most ráérek. És, megkérnélek rá, hogy ne magáz. Nem vagyok én olyan öreg.-nevetett.
-Rendben. De akkor te se magázz kérlek.-bólintott. 
Majd leült Rob helyére, és mesélésbe kezdtem. Elmeséltem neki a történetemet az elejétől kezdve, a végéig. Azt, hogy akit az apámnak hittem az végül is nem is az apám. Azt is, hogy elvesztetem a szüleimet, és hogy egyedül neveltem a testvéreimet. Majd, azt is amikor Robbal megismerkedtem, és, hogy ő tulajdonképpen a tesi tanárom. A lányokról is meséltem neki, és a fiúkról is, akik az életem részévé váltak. A balesetem előtti perceket is, amiken keresztül mentem, és a Robbal való beszélgetésünket is...
-Hát...igazán esemény dús életet éltél idáig. Tudod, csodállak amiért hiába sok veszteség ért, sikerült talpra állnod. Nem hiszem, hogy én vagy más talpra tudott volna állni. Azért is csodállak téged, amiért így gondoskodtál a testvéreidről ennyi idősen. Hiszen még te magad is gyerek vagy. Habár ezek alapján, inkább egy kész felnőttnek mondhatni. Szerencsések, a barátaid, hogy vagy nekik. Mint ahogyan te is az előbb mondtad, hogy meglepődtél azon, hogy Rob nem kereset magának más nőt. Ezen én is meglepődtem. Hiszen az ő korában, a fiúk nem kötelezik magukat, egy nő mellett. Hanem inkább ismerkednek, randiznak más lányokkal is. És, hogy míg te kómában feküdtél, addig ő a gondját viselte a testvéreidnek, a testvére mellett. Elképesztő, hogy a sors így egymáshoz sodort benneteket. Ebből látszik is igazán, hogy titeket egymásnak teremtettek. Csak egy valamit tanácsolnék neked, hogy ne hagyd...hogy bármi rossz is közétek álljon. Ha mégis valami közétek állna, próbáljátok együtt megoldani. Hiszen, ha szeretitek egymást igaz szerelemmel, akkor mindennel együtt megtudtok birkózni. Köszönöm, hogy elmesélted nekem a történeted. 
-Én köszönöm, hogy meg hallgattál. És, megfogadom a tanácsod.
-Ennek örülök. De most már próbálj meg egy kicsit pihenni. 
-Rendben.
-Jó éjt Kristen.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Jó éjt Lizzy.-mondtam, majd ki lépett a szobából.
Kis idővel később, elnyomott az álom...
Másnap reggel, Rob csókkal ébresztett fel. Amit rögvest viszonoztam is.
-Hm...Jó reggelt.-motyogtam, miközben elváltak ajkaink.
-Inkább jó napot.-nevetett fel.-Ugyanis 10 óra lesz öt perc múlva.
Elmondtam Robnak, hogy az este elmeséltem Elizabethnek a történetem. Amire Rob azt mondta, hogy ha nekem ezután könnyebb lett, akkor ő neki nem probléma.
Később, bejött a doki is, aki elvitt kivizsgálásokra. Miután minden kivizsgáláson részt vettem, vissza vittek a szobámba, ahol Rob mellett a srácok is ott voltak. Mindenkitől bocsánatot kértem a viselkedésemért, majd beszélgetni kezdtünk. A fiúknak pedig sikerült megnevettetniük.Szerencsére, a srácok hoztak be gyümölcsöket, és édességet is. Mert már nagyon kívántam az édességet, és a gyümölcsöt is egyaránt. Néha-néha Robbal csókokat váltottunk, mire természetesen a srácok igencsak örültek. Ahogyan annak, is immár egy párt alkotunk.  Ebben a pár órában boldog voltam, ahogyan a srácokon is láttam, a teljes értékű boldogságot. De ezt a röpnyi kis boldogságot a drága dokim elrontotta.
-Jó napot.-köszöntött bennünket kedvesen.
-Önnek is doki.-mondtuk.
-Megérkeztek a leletek.-mondta.
-Szuper. És, minden rendben? Mikor mehetek haza?-ostromoltam a kérdéseimmel.
-Bár azt mondhatnám, hogy minden rendben.
-Hogy-hogy?-kérdezték a többiek kórusban.
-Kérem, mondja már ki. Ne kíméljen.-kértem.
Nagy levegőt véve, átfuttatta a szemeivel a papírokat, és szólásra nyitotta a száját.
-A vizsgálatok eredménye többsége, jók. Kivéve amit a vese vizsgálatnál végeztünk. Ugyanis a balesete utáni vizsgálatoknál nem vettük észre, hogy az egyik veséje megfertőződött a baleset során. Így ahhoz, hogy tovább és egészségesen élhessen egy új vesére van szüksége.Amit rövid időn belül, végre kell hajtanunk. -fejezte be a doki, a mondani valóját.
-Ezzel, azt akarja mondani, hogyha ha nem kapok új vesét...akkor...akkor akár meg is hallhatok?-kérdeztem rá.
-Sajnálom. Magukra hagyom önöket.-mondta, majd távozott.
-Kris.-szólt Ashley.
De én közbe vágtam.
-Ha, kérhetem...most hagyjatok magamra.-mondtam.
Rob kivételével, mindenki kiment. Nem bírtam tovább, zokogásba kezdtem. Rob, rögtön mellém ült és magához ölelt. Én, pedig szorosan hozzá is bújtam.
-Most mi lesz?-kérdeztem,zokogva.
-Még nem tudom. De együtt mindent megoldunk. Valamit kitalálunk majd.-simogatott Rob nyugtatólag.
-Igen...együtt mindent megoldunk.-suttogtam, majd az ajkaimmal megérintettem az övét....


( Elizabeth szemszög )


Soha, nem gondoltam volna, hogy egy hozzám hasonló személlyel találkozni fogok majd.Mikor Kristen elmesélte a történetét. Először azt hittem, hogy rosszul halok. De rá jöttem, hogy nem. Ugyanis neki is pont ugyan olyan az élete mint amilyen nekem volt. Csak éppenséggel, én nem a torna tanáromba szerettem bele. Azért is tanácsoltam neki azt, hogy ne hagyja, hogy bármi közé és szerelme közé álljon, és ne egyedül próbálja megoldani eztán a dolgokat, mert akkor ő is ugyanúgy fog járni mint én. Hogy akit szerelemmel szeret, rövid időn belül elveszítsen. Én is így jártam. Sajnos önfejű voltam. Mindig mindent egyedül akartam megoldani. És ezzel csak azt értem el, hogy a szeretet férfit elvesztettem. Remélem Kristen megfogadja a tanácsomat, és nem fog ugyan abba a hibába esni, mint én...




UI: Ez a feji most ilyen rövid lett.:$) De remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket.:)

21. rész

Először is köszönöm a 7 db komit.:) És Gabica kérdésére a válaszom, miszerint lesz-e maradandó sérülése Krisnek?! Nem, nem lesz.:) Másodszor pedig remélem szintén kapok majd ennyi komit ehhez a fejihez is.:) 
    " A szerelem olyan mint egy földrengés: kiszámíthatatlan, kissé ijesztő, de mikor már túl vagy a nehezén rájössz, hogy mennyire szerencsés is vagy. "

Elizabeth "nővér"

Dr. Peter Facinelli

( Kristen szemszög )

Egytől egyik, mindenki itt volt körülöttem. Sam, Nikki, Ashley, Bobby, Marcus, Tom, Vicky, Cameron, Mandy és Rob. De mind máshogyan nézz ki most, mint mikor legutoljára láttam őket. Ashley-nek és Nikkinek egyaránt szőkített melír volt a hajában.Vickynek rövidebbre lett vágva a haja, míg Mandy-nek csak hosszabb lett. A fiúknak szintén vágatva lett a hajuk.  De Cam mintha férfiasabb lenne. És Rob...aki meg csak még jobban fest. Már épp szólásra nyitottam volna a szám, amikor egy harmincas éveiben járó helyes doki lépett be. Mikor közelebb jött, jobban szemügyre tudtam venni. Hm...nem is rossz. Rövid fekete haj, zöld szemek. Izmos testalkat. De Robot senki se tudja nálam felülmúlni. 
-Örülök, hogy felébredt Miss Stewart.- Ó, édes istenem még Miss Stewart-nak nevezett. És milyen szép hangja van...
Huh...anyám. Mi ütött belém?!
-Én Dr. Peter Facinelli vagyok.Az ön kezelő orvosa. Mire emlékszik?-tette fel a kérdést.
-Szinte mindenre, azt hiszem.-mondtam, de csak suttogásnak hallatszott.
De úgy látszik, hogy ő értette mit mondtam, mert jegyzetelt valamit a kórlapomra. Utána, gyorsan öntött egy pohárba vizet, amit felém nyújtott.
-Köszönöm.-mondtam, miközben belekortyoltam a vízbe. 
Huh,. ez jól esett. Amint kiittam a pohárból a vizet, a doki el is vette a poharat.
-Nincs mit.-mosolygott rám.-Szóval ott tartottunk,hogy szinte mindenre emlékszik.-mondta, amire egy bólintással jeleztem.-Rendben akkor az amnéziájával minden rendben.És, a kezeit is tudja mozgatni. Most akkor próbálja meg először a jobb lábát megmozdítani.-kérte, én pedig teljesítettem is a kérését.-Rendben.Most a bal lábát.-ezt, is ugyanúgy megmozdítottam mint a jobbat.-Oké. Bénulásra való jelet eddig nem észleltünk. A holnapi napon vizsgálatokon vesz majd részt, hogy biztosak legyünk abban, hogy nem maradt semmi maradandó sérülése, a beleset be közvetelekor.
-Huh...legalább nem leszek nyomorék is.Habár amnéziás lehettem volna.-nevettem fel keserűen.
-Kris ugye ezt nem gondoltad komolyan?-kérdezte felhábórodtan Ash.
-De hogy is nem. Szerinted mért itt kötöttem ki?! Kitudja mennyi ideje feküdtem itt?!
-Kérem fáradjanak ki a szobából. Attól, hogy felébredt még pihennie kell.-utasította őket a doki.
Mire mind fájó és szomorú tekintettel mondtak egy sziát, és ki mentek a szobából. Kivéve Mandy. Ő nem törődve a  többiekkel, az ölembe mászott.
-Kristen, kérlek ne mondj ilyet. Ne csináld ezt többet. Annyira hiányoztál.-sírta bele a vállamba,miközben szorosan át ölelt.-Szeretlek Kristen.
Annyira utáltam magam, az előbbi mondatom végett. Hiszen, azokat bántottam meg aki fontosak az életemben. 
-Shh...Én is szeretlek.-mondtam neki,és nyomtam egy puszit a homlokára.-Kérem, legalább ő hadd maradjon velem.-kértem a dokit.
-Hm...rendben.-mondta, majd a többieket kitessékelve kivonult a szobából.
Arrébb húzódva az ágyon Mandyt az ölembe vettem, és nyugtatólag a haját simogattam. Pont úgy mint régen.Miután már lenyugtattam, elmesélte hogy már hét hónapja,hogy itt vagyok. Ami igazán megdöbbentett. Mesélte, hogy miután én ide kerültem, ő és Cam Robhoz költöztek. Nikki meg Samhez, akik újra egypárt alkotnak. Ashley meg Bobbyhoz, akik szintén egy párt alkotnak. Ahogyan Cam és Vicky is. Azt is elmesélte, hogy Rob minden nap bejött hozzám, és a többiek próbálták rávenni arra, hogy ismerkedjen más lányokkal. De Rob hajthatatlan volt ez téren. Ugyanis akárhányszor fel vetették ezt neki a többiek, mindet elküldte. Ez nagyon meglepett. Hiszen nem számítottam arra, hogy Rob tényleg betartotta a szavát miszerint, ő várni fog rám. Miközben Mandy csak mesélt és mesélt arról, hogy mik történtek bejött egy nővér aki valami enni valót hozott be, és teát. Ekkor megkértem a kedves nővért akit Elizabeth-nek hívtak, hogy küldje be Robot. Aki csak melegen mosolyogva ránk kiment a szobából. Rá pár másodperc múlva Rob be is lépett a szobába. Bátortalanul, de közelebb lépett.
-Szia.-köszöntem neki mosolyogva.
-Szia.-köszönt vissza azzal a féloldalas mosolyával.
-Mért nem foglalsz helyet?-kérdeztem.
Mire az ágyamhoz húzott egy széket és leült.
-Hogy vagy?-kérdezte.
-Hát...mit is mondjak?! Ez alatt a hét hónap alatt, teljesen kipihentnek érzem magam.-mondtam fintorogva, mire felnevetett.
-Most már tudom, hogy kitől örökölte Mandy ezt a fajta fintorkatást. Tőled.-mire értetlen fejet vágva néztem rá.-Mandy mikor valami nem tetszett neki, vagy egyéb más dolog végett ugyanúgy fintorgott mint te az előbb, hogy felhúztad az orrodat is. Ez aranyos.
-Igen?-csikiztem meg az említettet. 
Aki hangos kacagásba kezdett.
-Ne, ne...miért mindig engem csikiztek meg?-kérdezte.
-Azért mert téged szeretünk a legjobban.-nyomtam puszit az arcocskájára.-Mandy mondta, hogy minden nap bejöttél hozzám.-fordultam vissza Rob-hoz.-és azt is mondta, hogy a többiek próbáltak rávenni téged arra, hogy ismerkedj más lányokkal, de te elküldted őket, hogy hagyjanak evvel békén. -Miért?-kérdeztem rá.
Először zavarba jött a kérdésemtől, majd szólásra nyitotta a száját.
-Mert, mint mondtam akkor neked, mielőtt történt ez a baleset, hogy én várni fogok rád. És én vártam is rád. Vártam, hogy felébredj. Ebben a hét hónapban jöttem rá igazán, hogy mennyire is fontos vagy nekem, és hogy mit jelentesz. Nagyon fontos vagy nekem Kristen. Egyben sokat is jelentesz. Mielőtt megismertelek téged, mindig azt hittem jó vagyok én egymagam, magammal. A szüleim pocsék házassága csak példa volt  számomra, hogy miért ne kezdjek kapcsolatba. De te, jöttél és meg váltóztattad bennem ezt. Hogy talán mégis van rá esély arra, hogy az én párkapcsolati életem jobb, és szebb legyen mint a szüleimmé volt. Még a tanári állást is feladtam, csak azért, hogy veled lehessek. Habár visszavettek az iskolába. Beleegyezve abba, hogyha felébredsz és visszatérsz az iskolába tanulni a többi diákok előtt titokba tartva, hogy mi esetleg egy párt fogunk alkotni. Szeretlek Kristen. Az életemnél is jobban. Érted bármit képes lennék feladni, csak hagyd, hogy veled együtt élhessek tovább.
Magamban végig elemeztem az előbb mondott szavait. Bebizonyosodhattam róla, hogy Rob az egyetlen férfi aki mellett boldogan elképzelhetem az életem. Csak is vele lehetek igazán boldog. Hiszen én is szeretem. Már a baleset előtt tudtam, hogy beleszerettem. Ha ő velem van, jöhet bármi rossz, együtt tuti mindent átvészelhetünk.
-Én is szeretlek Rob.-mondtam könnyezve.-A balesetem előtt is tudtam, hogy szerelmes vagyok beléd csak nem tudtam, hogyan is mondhatnám el neked. Szeretlek.
A szavaim hallatán Rob közelebb hajolt és megcsókolt. Ebben a csókban benne volt minden ami a mi kapcsolatunkat jellemzi....

20. rész

( Rob szemszög )

Újabb két hónap telt el, és Kristen még mindig nem ébredt fel. Az orvosok azt mondják, hogy elvileg már rég fel kellett volna ébredni-e a kómából. Ugyan is semmi erre utaló jelet nem találtak nála, hogy kómába essen.
Holnap lesz Kristen születésnapja, ezért a srácokkal úgy döntöttünk, hogy mindannyian bemegyünk hozzá és énekelni fogunk neki, a születése napján. Az orvosok szerencsére belegyeztek. Én is mind a srácok szabadnapot vettünk ki a mai napra, hogy Krissel lehessünk. Mandyt se vittük oviba. Aminek ma kivételesen nagyon is örült. Hiszen mindennél jobban imádja a nővérét. Cameronnal is egész jól kijöttünk. Már szinte úgy tekintek rá mint ha az öcsém lenne. Örülök annak,hogy Vicky vele jött össze. Hisz ő is megérdemli a boldogságot.
Már délután 2 órára mind a kórházban voltunk, elsőnek Sam és Nikki énekelt neki egy számot, majd őket követve Bobby és Ashley, őket pedig Marcus, Tom Vicky és Cameron. Majd végül de nem utolsó sorban én következtem.

I'll be your man
And I'll understand
And I'll do my best   
To take good care of you

You'll be my queen
I'll be your king
And I'll be your lover too
Yeah yeah

Yes I will

Derry down green
Color of my dream
A dream that's daily coming true.
And ohhh when the day is through
I will come to you and tell you of
Your many charms

And girl you look at me
With eyes that see
And we'll melt into each others eyes

You'll be my queen
And I'll be your king
And I'll be your lover too

Ebbe a dalba bele adtam, minden érzésemet. Az iránta érzett érzéseimet. A szerelmet, amit iránta érzek. Soha, nem gondoltam volna, hogy valakit ennyire fogom szeretni mind őt. Hiába tudtam, hogy amit iránta érzek az nem helyes. Hisz én a tanárja vagyok. De a vágyak és a szerelemnek nem tudok, és nem is akarok tudni parancsolni....Mielőtt találkoztam Kristennel, az mondó voltam, hogy soha nem fogok senkibe se beleszeretni. Mert akkor csak a szenvedés lenne az egész. Ebből a szüleim kapcsolata volt rá az élő példa. Mind a ketten csalták, és hazudtak egymásnak. Avval hitegették egymást, hogy szeretik egymást...és hogy minden a legnagyobb rendben van. De kiderült, ez csak mind hazugság volt. Csak azért voltak együtt, hogy ne legyenek egyedül. Na meg persze miattam, és Vicky miatt. Akkoriban mindenki úgy hitte, hogy ők a tökéletes férj és feleség. Később, mikor meghalt anya, mindenre fény derült. De avval, hogy megtudtuk az igazat minden romba dőlt. Ha, akkor az a mocsok nem jelent volna meg, és mondta volna el az igazat akkor Kristen nem feküdne itt kereken 7 hónapja kómában. Hanem, talán együtt lehetnénk boldogan. 

Hányszor kívántam azt ebben az elmúlt hét hónapban, hogy bárcsak újra felébredne, és együtt élhetnénk. Bár, újra rám mosolyogna avval a szép mosolyával. És bár hallhatnám újra azt a gyönyörűen csilingelő csodás hangját.Hm...

( Ashley szemszög )

Nem értem, hogy mért pont mindez Krissel történik. Hisz ő kedves, megértő, gondoskodó és szerethető lány. Ha ő nem lenne, nem tudom, hogy mi Nikkivel mihez kezdtünk volna. Hiszen ő bátorított mindig minket arra, hogy tegyünk az álmaink beteljesítése érdekében. Ami hála neki, be is teljesedett. Csodálom, hogy mi mindent elviselt. Főleg azok után amin keresztül ment. Hisz akit az apjának hitt sokáig, nagyon szeretett, de elvesztette. És mégis tovább lépett. Majd utána az anyját vesztette el, akit szintén szeretett és imádott. És, ez után is megpróbált tovább lépni. Ide költözött az öccsével, Cameronnal. És a húgával Mandyvel. És a nyakába vette az irányítást. Dolgozni kezdett, közbe iskolába is járt és gondoskodott a testvéreiről. Senkit nem ismertem úgy mint őt. Erősen válalkozott arra, hogy jó testvére legyen a testvéreinek. Ami mint látszódott sikerült is neki. Bár, én is olyan erős lennék mint Kristen. Ha velem történt volna mindez, én nem bírtam volna ki...

Most meg ide jött Robék apja.. vagyis Vicky és "Kris" apja. És tönkre tett mindent. Szegény Kris, annyira kikészült hogy, most idejutott. Ide ebbe a kórházba, ebbe a kórházi ágyba. Ahol már 7 hónapja, hogy fekszik. És nem ébred fel.

Rob, szinte minden nap vele van. Soha, nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire szeressen, és kitartó legyen valaki mellett. De Rob az, kitartó. Látszik rajta, hogy mennyire szereti Kristent. Tiszta szerelemmel szereti őt. Hiába próbáltuk rá venni, hogy ismerkedjen más lányokkal, elzavart bennünket...hogy szó sem lehet arról. Neki nem kell más, csak is Kristen.

Robnál jobb emberrel Krissel sem találkozhatott volna. Hisz Rob, hűséges hozzá. Még hogy nem is jártak, úgy is hűséges hozzá.

Bár felkelne Kristen, és boldogan együtt lehetne Robbal, aki még az állását is képes volt feladni, csak azért hogy mellette lehessen...

( Kristen szemszög )

Nem tudom, hogy mióta voltam a sötétségbe zárkózva, mikor egyszer csak hangokat kezdtem valahonnan a mélyből hallani. Női, és férfi hangokat akik, ismerős dalt énekeltek. Majd, egyszer csak egy kellemes, bársonyos hang csendült fel, egy gitár kíséretével. Még életemben nem hallottam ilyen csodálatosan szép dalt. Mikor vége lett a dalnak, eszembe jutott, hogy hol hallottam már ezt az ének hangot. Hirtelen képkockák peregtek le előttem. Amikor nekiütköztem valakinek a mosdóból kijövet felé. Aztán amikor táncolni kezdtem, ugyan azzal a személlyel akibe beleütköztem. Majd amikor megcsókolt. Az iskolában a tornateremben, mikor ismét megcsókolt, utána mikor vacsorázni voltunk náluk, az apja, majd egy nagy villanás. Hirtelen jött a fel ismerés, hogy akihez ez a hang tartozik, az Rob. Az ő hangját hallottam néha.
Majd arra lettem figyelmes amikor kimondták azt a szót, hogy:
-BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KRISTEN!
De az nem lehet, hogy nekem ma a születésnapom legyen. Meddig lehettem én eszméletlenül? De erre csak akkor jöhetek rá, ha kinyitom a szemem.
Gyerünk Kris,. Megtudod csinálni.
Addig addig erősködtem, míg ki nem nyitottam a szemem. Majd amikor kinyitottam a szemem, döbbent szempárokkal találtam magamat szembe.
-Kristen!-mondták egyszerre...

UI: Jó olvasást. És remélem ehhez a fejihez is kapok komit.:)
Pusszantás:Dóry

19. rész

Kiszálltam a kocsimból, és előre sétáltam, hogy vajon mi is lehet annak az oka, hogy dugóba kerültem. De ami ott fogadott... nem akartam hinni a szememnek...

( Rob szemszög )

...Kristen kocsiját láttam. Még közelebb mentem, és láttam amint a mentősök egy hordágyra fektetik rá. 
-Kris.-szóltam hozzá.
De ő meg se moccant. Megfogtam a kezét, de még mindig semmi.
-Maga a rokona?-kérdezte az egyik mentős.
-A barátja vagyok.Kérem mondja el, hogy mi történt?-kérdeztem, idegesen.
-Szembe ütközött egy kamionossal. És, hát súlyosan megsérült. Nem tudunk ennél többet mondani. Azonnal a kórházba kell szállítanunk.-mondta.
Elengedtem Kristen kocsiját, és visszaültem a kocsimba. Amint szabad lett az út, követtem a mentősöket. Közben felhívtam Ashleyéket, és Vickyt is...hogy megtaláltam Kristent, de kórházba került. Időközben megérkeztünk a kórházba, ahol Kristent sürgősen a műtőbe szállították. 
Egy óra múlva megérkeztek Ashleyék is akik Vickyt is hozták magukkal. Elmondtam neki amit én is megtudtam. Mandy az én ölembe ült, és úgy sírt Kristen végett. Ahogyan Ashley, Nikki és Vicky is. Cammel, még úgy ahogy sikerült magunkat tartanunk. Órák teltek el mikor kijött egy orvos a műtőből. Azonnal odarohantunk hozzá.
-Doktor úr, kérem mondja el, hogy mi baja van.-kértem.
-Maguk a hozzátartózói?-kérdezte mire mind bólintottunk.-Először, is nagyon sok vért vesztett. Így vér át tömlesztésre volt szükségünk. Néhány bordája meg repedt és, el is tört. De súlyosan beütötte a fejét. Amitől, lehet hogy elveszítette az emlékeit, és a látását is.
-Micsoda? Hogy hogy lehet?-kérdezte Cam.
-Úgy, hogy az agyának a látóközpontja megsérült, az erős ütéstől.-válaszolta a doki.
-Uramisten, Kristen ezt nem fogja kibírni.-sírt fel Ashley.
-És az emlékei?-kérdezte Vicky.
-Azok, lehet hogy megmaradtak. De lehet, hogy el is veszítette őket. Hogy maradandó lesz-e vagy sem, azt majd csak akkor tudhatjuk meg, ha majd felébred.
-Bemehetünk?-kérdeztem.
-Most átvisszük, egy külön szobába, és majd oda bemehetnek hozzá.-mondta, majd visszasétált a műtőbe.
Negyed óra múlva tolták kifele Kristent, akinek a feje és a szeme egyaránt be volt kötve. Az egyi orvos, szólt, hogy kövessük őket. Mi így is tettünk. Mikor megérkeztünk egy kórterembe, az infúziót felakasztották, az infúzió állványra majd, távoztak. Mi pedig bementünk a szobába....
Ashley, Nikki, Vicky helyet foglaltak az egyik kanapén, ahol hamarosan el is aludtak. Cameron, Mandyvel az ölében a másik kanapén foglalt helyet, és őket is elnyomta idővel az álom. Én Kristen ágya melletti székre ültem, és az egyik kezét a két kezem közé fogtam. És kértem, hogy maradjon velünk, és hogy ébredjen fel, mindaddig amíg el nem aludtam én is...


( Fél évvel később )


Kristen még most sem tért magához. Kómába esett. Cameronékat hozzánk költöztettem. Dolgozni is csak a baleset után... egy hónap elteltével mentem. Ahogyan Cameron, és Vicky is az iskolába. Mandyt ugyan úgy rendesen vittük óvodába. Nikki Samhez költözött, míg Ashley Bobbyhoz. Ugyan is ők összejöttek. Legalább nekik összejött. Én minden szabad időmet a kórházban, Kristen mellett töltöttem, és töltöm is. Mindig mikor bejövők hozzá elmesélem,hogy mit csináltam a minap. Az orvos szerint, ha beszélünk hozzá. Talán hamarabb felépül. A többiek már kezdik feladni a reményt, hogy talán soha nem fog már Kris felkelni a kómából. De én mind mindig, csak reménykedem, hogy felkel a kómából, és új lappal kezdhetünk mindent. Azt is mondták a többiek, hogy talán ismerkedhetnék más lányokkal is. De én ilyenkor mindig veszekedek velük, hogy mégis... hogy merészelik azt kérni...hogy lépjek tovább Kristenen. Hiszen ő az a nő, akit tiszta szívemből szeretek. Soha, nem tudnék ránézni egy nőre sem úgy mint ő rá. Nekem nem kell más nő. Csak is Kristen...

UI:  Sorry, hogy ilyen rövid lett. De ígérem, hogy a következő feji már hosszabb lesz. Remélem ehhez is kapok majd komit.:) Pusszantás:Dóry

18. rész

( Kristen szemszög )

Ezt nem hiszem el.  Mért mindig engem érnek utol a bajok. Amint hazaértünk, Cameront és a lányokat beküldtem a házba.
-Legyetek szíves most, bemenni a házba. Mindannyian.-utasítottam őket.
-Kris.-szólalt meg Nikki.
-Azt mondtam menjetek be a házba. Majd megyek én is nem sokára. Csak..csak most szeretnék egyedül lenni. Ha nem nagy kérés.
-Rendben. Gyertek. De ígérd meg nem csinálsz semmi ostobaságot.-kért meg Ashley.
-Ígérem. De most menjetek.
Amint beléptek a házba, én a gázra tapostam és csak vezettem, végig a városban.
Nem értem,hogy anya hogy tehette ezt velem. Mért nem mondta el, hogy nekem más az apám. És,hogy van egy úgymond féltestvérem is. Úgy látszik tényleg igaz az rám, hogy egy csőd tömeg vagyok. Csak is én lehetek olyan szerencsétlen, hogy a saját tanárjába zúg bele. Ráadásul, még flörtöltem is vele, és smároltam is. De mit ér az, hogy beleszerettem, ha ő nem érez úgy irántam semmit?! De várjunk csak, azt mondta, hogy: *Csak tudd, én várni fogok rád. * De, ha még is belegyeznék abba, hogy köztünk több is lenne mint egy szimpla baráti kapcsolat, félek...hogy csak még többet fogok szenvedni. Valószínűleg titkolóznunk kéne, hogy mi egy párt alkotunk. És, én magamat ismerve. Nem tudnám kibírni. Főleg azok történtek után amiken eddig keresztül mentem. Pláne meg, hogy a húga Vicky az én testvérem is. Na, nem mintha nem szeretném Vickyt. Mert szinte az első percekben megszerettem. Most azt kívánom, bár nem születtem volna meg soha sem. Akkor legalább nem kéne ennyit szenvednem. Mennyivel könnyebb lehetne Cameronéknak, ha én nem lennék. Talán még anyáék is élnének.
Annyira elmerültem a gondoltaimban vezetés közben, hogy nem figyeltem a velem szembe jövő kamionnal. Próbáltam lefékezni, és arrébb fordítani a kormányt, de már nem volt rá időm...Majd egy nagy villanást láttam. Aztán pedig elnyelt a sötétség...

( Rob szemszög )

Álmomból, a mobilom csörgése költött fel. Megnéztem a kijelzőt, ami Kristen nevét jelezte ki. Aggódva nyomtam meg a fogadást gombot. Hisz nem értettem,hogy miért éppen ilyenkor hív.
-Kris.-szóltam bele.
-Nem Kristen vagyok. Ashley vagyok. És csak azért hívtalak fel, hogy Kris nincs- e véletlenül nálad?-kérdezte idegesen.
-Nem nincs. Hiszen veletek együtt ment haza. Nem?-kérdeztem vissza.
-Igen így volt. De amint haza értünk. Kristen ránk parancsolt, hogy menjünk be a házba. És, hogy majd ő is követni fog majd bennünket. Csak egy kicsi egyedül létre van szüksége. Mi pedig eleget is tettünk a kérésének. De már négy órája, hogy semmi hír nincs róla. Ráadásul a mobilját is itthon hagyta. Kezdtünk már egy kicsit aggódásba esni. Ugyan is, ilyet még soha se csinált. Félünk,hogy valami baja esett. Vagy netán valami őrültséget művelt.
- Máris, megyek és megkeresem. Tik addig próbáljatok meg nyugodni. És maradjatok otthon. Ha ne talán tán mégis haza térne, ti otthon legyetek. Ha bármi hír lesz róla, azonnal hívjatok fel. Rendben?
-Oké. Kérlek Rob, találd meg. És hozd haza épségben.
-Ígérem, megteszek minden tőlem telhetőt.Szia.-köszöntem el.
-Szia.
Kinyomtam a telefont, majd gyorsan felvettem egy farmert és a torna cipőm. Felköltöttem Vickyt, és elmeséltem neki,hogy Kristen eltűnt. Megkértem, hogy maradjon itthon hátha véletlenül ide jönne.
Bepattantam a kocsimba, és útnak eredtem. Végig furikáztam a fél városban, de nem találtam sehol sem. Majd tovább mentem, mindaddig amíg dugóba nem kerültem. Dühömben a magnóra ütöttem bele ököllel. Remek. Már csak ez hiányzott nekem. Kiszálltam a kocsimból, és előre sétáltam, hogy vajon mi is lehet annak az oka, hogy dugóba kerültem. De ami ott fogadott... nem akartam hinni a szememnek...

 UI: Sorry, hogy ilyen későn, és hogy ilyen rövid lett. De sajnos még mindig beteg vagyok. :( Most csak ennyi tellett tőlem. :( De van egy jó hírem a számotokra. Még pedig az, hogy jövő héten kedden leveszik a gipszemet. És akkor gyakrabban tudom majd hozni a fejiket. :) Remélem ennek örülni fogtok majd.:D Addig is legalább 5 db. komi legyen meg. De ha többet kapok. Akkor az csak még nagyobb öröm lesz majd a számomra. Most csak ennyit akartam közölni veletek. Pusszantás mindenkinek! :Dóry(L)<3

17. rész

Sorry, hogy egy hetet késtem evvel a folytatással. De mint már korábban is írtam, hogy gipszes kézzel nehezebben megy a gépelés...( Ezt nem azért írom, hogy magamat mentsem, hogy nem akarok írni. És sorry hogy evvel indoklom azt az okot, hogy nem hoztam korábban a fejit. ) Mert mind tudjátok, vagyis olvashattátok eddig, hogy egy héten volt olyan is amikor legalább vagy 3-szor is hoztam frisst. Mert vártátok, és én szíves örömest írtam, és raktam is fel. Legszívesebben most is így tennék, de sajnos nem tudok. Nem azért mert egyszerre 3 törimnél is írom nektek a fejiket, mert ez no problema.:) Ezért is kérem azt, hogy legyetek egy kicsit türelmesebbek. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne kelljen egyik törimnél se sokáig várni a következő fejikre. :D Jól esne ehhez a fejihez is egy két sor kommi.:) Nagy pusszantás nektek! És jó olvasást! Dóry

( Rob szemszög )

-Most mi van? Ugye most viccelsz?! Ide jössz öt év utána, és közlöd velünk/velem, hogy én nem vagyok a fiad, és hogy Kristen a lányod. Mégis, mikor akartad ezt elmondani? És ha nem te vagy az apám akkor ki?-kérdeztem kiabálva....

Kérdeztem, de nem válaszolt. 

-Ki az apám? Ne mond azt, hogy nem tudod.-rivalltam rá.

-Hidd el nekem Robert, nem tudom.

-Hogyan is higgyek el neked bármit is ezek után?! Egyszerűen nem tudok már benned megbízni. Érted?-kérdeztem kiabálva.

De ő nem szólt egy szót sem. Tajtékoztam a dühtől, annyira feldühített. Rá néztem a többiekre, akik döbbent kérdő tekintettel vizslaltak, hol engem,  hol Kristent, hol pedig ezt a szemetet.Szegény Mandy pedig sírni kezdett. Kristen rögtön az ölébe vette, majd nyugtatgatni kezdte.

Mindenki csöndbe burkolózott. Senki nem tudott, egy szót kiejteni a száján. Mindenki az előbbi történteket elemezgette magában. Ahogyan én is. Most mégis mi lesz ezek után?! Ez a gondolat cikázott a fejemben, mind addig amíg Kristen meg nem szólalt. De amikor szólásra nyitotta a száját, akkor vettem észre, hogy az arcán végig csordulnak a könnycseppek. Legszívesebben a saját kezeimmel tüntettem volna el őket, de nem tudtam mozdulni. Lefagytam mikor ki ejtette a következő szavakat.

-Mégis mit képzel magáról? Míg ide nem jött, minden szép és jó volt. Most meg?! Nézze meg! Hogy merészeli, azt állítani, hogy maga az apám?! Még is hogyan?! Az én apám 4 éve hallott. Értette? Halott! Ahogyan az anyám is. Akiről maga azt állítja, hogy a szeretője volt. És, még azt mondja, hogy próbált ellenszegülni az anyám akaratának miszerint, hogy ne keresse se őt, se pedig engem. Ezt nem hiszem el. És tudja, hogy mért nem hiszem el? Elárulom. Azért nem hiszem el, mert...maga mikor meghalt a felesége, és csak is azért mert kiderült, hogy akit a fiának hitt az nem a maga fia. Elhagyta őt, és a lányát is.Hiába nem a fia, az akit maga éveken át fiaként tudott. Nem kellett volna elhagynia. Ahogy a lányát sem. Hiszen akkor amikor  meghalt az anyjuk, akkor lett volna magára a legnagyobb szükségük. De maga, meg a nagy "kétségbe esésével" elhagyta őket.  Most meg idejön, itt találkozik velem és azt mondja, hogy Rob nem a fia, és hogy én a lánya vagyok. És, hogy még megbánta azt amit tett, hogy elhagyta őket?! Tudja mit, maga erkölcstelen féreg. Maga tette tönkre az anyámat.* Éveken mesélt egy történetet egy férfiról és egy nőről, hogy szerették egymást, de el kellett válniuk egymástól, majd egy kis idővel később újra találkoztak, de akkor már a férfi nős ember volt. De titokban folyton találkoztak, mindaddig amíg a nő teherbe nem esett. És mivel annak a férfinek akibe szerelmes volt, már volt egy családja, így úgy döntött, hogy el megyen és felneveli egyedül a gyereket.* Eddig mindig azt hittem, hogy ez egy kitalált történet. De most már értelmét rejtette a történet. Miszerint ez a történet való igaz volt. Mégpedig a saját története. Ő volt az a nő, és maga volt az a férfi...és én voltam az a gyerek. 

-Kris, mond hogy ez nem igaz!-kérte Cameron a nővérét.

-Sajnálom. De nem tudom azt mondani, hogy ez nem igaz. Mert én sem tudom, hogy mi igaz és mi nem. Ahogyan az ég adta világon már semmit nem tudok.-felelte, még mindig sírva.

-Apa mégis miért nem mondtad el eddig nekünk ezt el? És, én pedig még örültem, hogy végre újra találkozunk, és hogy majd megint együtt leszünk úgy mint régen.-fakadt sírva Vicky is aki időközben hozzám bújt,

-Sajnálom.-csak ennyit mondott.

-A sajnálatoddal itt nem érsz el semmit.-vágtam  az arcába ridegen.

-Ebben igazat kell, hogy adjak Robnak. Maga tönkre tett mindent azzal, hogy most ide jött. Éppen új életet akartunk kezdeni, hogy anya meghalt. Barátokra tettünk szert, erre maga mindezt romba döntötte. És, csak annyit mondok magának, hogy maga nem az apám, ahogyan eddig sem volt az és, hogy...soha nem is lesz az. És azt kérem, nem is...inkább követelem, hogy hagyjon békén, és...hogy tűnjön el az életemből! Értette?! Tűnjön el az életemből! Nem akarom, hogy magának bármi köze is legyen hozzám!-vágta hozzá Kristen mérgesen.

Majd Mandyt, Nikki ölébe adta, és a táskáját megfogva indult az ajtó irányába. Ekkor rögtön észbe kaptam, és a karjánál fogva rántottam vissza és így szóltam.:

-Ne, menj el.-kértem.

-Engedj el Rob.

Úgy tettem, ahogyan kérte, elengedtem a karját. 

-Nem kell el mennetek. Akinek el kell mennie innen az te vagy.-mutattam arra a mocsokra. 

Aki értette is, mert az ajtó felé közeledett, de mielőtt lenyomta volna a kilincset, még megszólalt.

-Tudom, nem kérhetem azt, hogy bocsássatok meg. De azt tudnotok kell, még neked is Kristen, hogy szeretlek benneteket.És, hogy sajnálom.-mondta, majd elment.

-Cam, Nikki, Ash gyertek. Haza megyünk.-mondta Kris,

-Kris.

-Ne, haragudj Rob. De ez nekem/nekünk-itt Cam-re és Mandy-re mutatott-...sok volt. És elég is volt. Nem is tudom, hogy mért hittem azt, ...hogy azok után amin keresztül mentem, minden más/könnyebb lesz. Úgy látszik én egy kész csőd tömeg vagyok.-nevetett fel keserűen.

-Nem vagy az.-szóltam közbe.

-De hogy is nem. Nézd csak meg. Az apád, aki nem is az apád, az az én apám. És aki az apám volt, az soha nem is volt az apám. Az anyám éveken át hazudott. Kiderült, hogy van  még egy testvérem, akiről szintén nem tudtam semmit sem. Ráadásul, az is kiderült, hogy a pasit, akit megkedveltem és akivel csókolóztam is, az nem más mint a tanárom. 

-Kris..-szóltam megint közbe, de folytatta tovább.

-Kérlek ne gyere most azzal, hogy ezt a tanár/diák dolgot majd megoldjuk valahogy, mert nem hiszen, hogy sikerülne. És, azt sem hiszem, hogy menne is. 

-Ha az apánk végett mondod ezt Kristen, akkor ne tedd.-mondta Vicky.

Mire Kristen gondolkodásba esett. 

-Valószínűleg akkor is ezt mondanám, ha nem jelent volna meg.-mondta Kris.

-Valószínűleg?-kérdeztem.

-Nem tudom. Talán igen, talán nem. Össze vagyok zavaródva. Adj egy kis időt, kérlek.-kért.

-Rendben.-mondtam. 

Annyi időt adok neki amennyire szűksége lesz. Érzem, érte bármire képes lennék.

-Köszönöm. Sziasztok!-köszönt majd kilépett az ajtón.

-Csak tudd, én várni fogok rád.-szóltam utána.

-Remélem helyesen döntesz majd. És sajnálom az estét.-ölelte meg Vicky Kristent, majd a többieket.

Ahogyan én is. Utoljára Kristentől köszöntem el.

-Sajnálom.-csak ennyit suttogtam a fülébe, majd nyomtam egy puszit az édes ajkaira.

Majd miután elmentek, Vickyvel egy jó éjt puszival, külön-külön a szobánkba vonultunk. Vettem, egy gyors zuhanyt, majd az ágyra vetettem magam, és csak abban reménykedtem...hogy Kristen helyesen fog cselekedni, majd lassan elnyomott az álom...