16.rész

(Rob szemszög)

Ezt nem hiszem el.Nem elég, hogy most derült ki,az...hogy Kristen az új diák, de még az apánknak nem mondható személy is jelentkezett, hogy pár napon belül meglátogat minket. Pedig egyáltalán nem hiányzik.Legszívesebben be sem engedném a házba, csak is Vicky miatt engedem majd be. Ugyan is Vicky hiába tudja, azt hogy az apánk elhagyott minket, ő akkor is szeretne vele találkozni.Nem is értem, hogy most mi a francot akar. Anya halála után, csapott papot csak így itt hagyott minket. Akkor megfogadtam, hogy én erre az emberre többet nem fogok úgy tekinteni,mint egy apára. Cöh...
Egész héten próbáltam Kristennel beszélni, de mindig közbe jött valami. De ma remélem sikeresen megtudunk mindent beszélni. Ugyanis Vicky áthívta őket vacsorára. Még Kristen barátnőit is. Mikor végeztünk Vickyvel a terítéssel.Csengettek. És már mentem is nyitni az ajtót. Egyszerűen gyönyörűen festett.

Kristen ruhája a felső sarokban

Cam egy torokköszörüléssel szakította meg a szemkontaktust amit Kristennel folytattam.
-Öm. Bocsánat. Gyertek beljebb.-tereltem be őket a konyhába, a lányokat egy-egy puszival, míg Camet egy kézfogással.
Mandyt azonnal az ölembe vettem, és így foglaltunk helyet az asztalnál. Kihúztam a székeket Kristenéknek.
-Köszönöm.-mosolygott Kristen.
Amit én viszonoztam is.
-Micsoda úriember.-mondta Nikki.
Vickkel együtt tálaltuk fel a vacsorát.Majd mi is leültünk.
-Hm.Ez isteni.-motyogta Ashley.
-Rob érdeme.-mondta Vick.
-Örülök, hogy ízlik.
Figyeltem ahogyan Kristennek is ízlik a vacsora. Vacsora közben Ashleynek be nem állt a szája. Folyton csacsogott valamit. Nem nagyon figyeltem, hogy mit.Mert Kristent tüntettem ki a figyelmemmel. Teljesen elvesztem a zöld szemeiben ismét.Vacsora után átfáradtunk a nappaliba, ahol a lányok kitalálták, hogy activityzzünk. Én Cammel és Mandyvel voltam egy csapatban, míg Kristen a lányokkal. Épp a játék közepénél tartottunk mikor valaki csengetett. Egy bocsánat kéréssel, mentem nyitni az ajtót. De az ajtó előtt nem várt személy állt, az apánk.
-Te mit keresel itt?-vágtam a képébe.
-Én is örülök neked Rob. Mondtam, hogy szeretnék találkozni veletek.
-Arról volt szó, hogy majd ezt megbeszéljük.
-Apa!-ugrott Vicky a nyakába.-Úgy örülök, hogy itt vagy.
-Én is neked kislányom. Hogy megnőttél.Esetleg bemehetnék?-kérdezte.
Már épp válaszoltam volna, hogy most nem, mikor Vicky kiskutya szemekkel nézett rám.Így beengedtem.
-Apa, hadd mutassam be neked a barátainkat.-mondta Vicky.
-Richard Pattinson.Örvendek.-köszönt Kristenéknek.
-Úgyszintén.Kristen Stewart.-mikor Kristen bemutatkozott, ez az apánknak nem mondható személy döbbenten figyelte Krist.
-Stewart?-kérdezte vissza. Mintha nem most mondta volna el, hogy Stewart.
-Igen.-felelt Kris.
-Véletlenül nem Jules Mann az édesanyád?
-Volt.Miért kérdezi? Talán ismerte?-kérdezte. Amire mind kíváncsiak voltunk.
-Igen. Ő volt az első szerelmem. Megkérdezhetem, hogy mennyi idős vagy?
-Öm.Persze. 22.
Itt egy pár percig gondolkozó arcot vágott.
-Mégis elmondanád, hogy miért érdekel téged, hogy Kristen mennyi idős? Ha?-kérdeztem flegmán.
-Egy pillanat. De ez nem lehet.
-Mi nem lehet?-kérdezte Vick.
-Április 9-én születtél?
-Igen.
-Válaszolnál már inkább, mi helyet kérdezkednéd?!-vágtam az arcába ismét.
-Persze. De előtte el kell, hogy mondjak nektek valamit.
-Öm. Elnézést, de mi nem is zavarunk tovább.-szólt közbe Kris.
-Ne, kérlek maradjatok. Ugyan is amit mondani fogok, az veletek is kapcsolatos.-tartotta vissza őket.
Most már egyáltalán nem értettem semmit.
Leültünk a kanapéra, míg én és Cam a két fotelbe ültünk.
-Nos, amikor tinisrác voltam, beleszerettem Jules Mann-be. Mikor főiskolára mentünk, elváltak útjaink. Ekkor ismerkedtem meg az anyátokkal Clairrel.-nézett rám.- Meg kedveltem, és azt hittem, hogy bele is szerettem. De tévedtem. Ugyan is amikor Julessal újra találkoztam kiderült, hogy még mindig őt szerettem. Ekkor már megszülettél te Robert. Így nem hagyhattalak el benneteket. De akkoriban elég sokat találkozgattam Julessal. És együtt is töltöttem vele egy pár éjszakát. Majd mikor visszatért Los Angelesbe, én veletek maradtam. De arra nem számítottam, hogy utána párhónapra küld egy levelet, amiben az állt, hogy terhes, és kislányt vár. De nem akarta, hogy nekem bármi közöm is legyen a gyerekhez. Megkért, hogy nem keressem se őt se pedig a lányunkat akit Kristennek nevezett el. Próbáltam nem ellenszegülni az akaratának, ami sikerült is mikor Vicky megszületett. De mikor édesanyád haldoklott, a halálos ágyán elmondta, hogy te Robert nem az én fiam vagy. Ekkor annyira kétségbe estem, hogy nem tudtam mit tegyek. Haragudni akartam rá, de nem tudtam. Hiszen én is ugyanazt tettem amit ő. Mind a ketten megcsaltuk a másikat. De azt soha nem tudtam neki megbocsátani, hogy mindvégig elhitette velem, hogy te az én fiam vagy. Ezért is hagytalak el benneteket. Tudom, hogy rossz hiba volt. De annyira magam alatt voltam, hogy elmenekültem.
Fejezte a monológiáját.
-Most mi van? Ugye most viccelsz?! Ide jössz öt év utána, és közlöd velünk/velem, hogy én nem vagyok a fiad, és hogy Kristen a lányod. Mégis, mikor akartad ezt elmondani? És ha nem te vagy az apám akkor ki?-kérdeztem kiabálva....


UI: Tudom...hogy most azért, mert itt hagytam abba megtudnátok ölni.:D De remélem ettől függően tetszett nektek.:)
Jó olvasást. Ja és persze örülnék, egy pár kominak is.:)
Puszi:Dóry