2011. február 1., kedd

9.

( Rob szemszög )

Reggel  mikor felébredtem, bementem a fürdőbe megmosakodtam, és fogat mostam, majd felöltőztem. Mivel ma nem lesz első és második órám, így lesz időm át nézni a két új diáknak a papírjait.De előtte lementem reggeliért és kávéért. Vicky éppen reggelizett mikor leértem.
-Jó reggelt!-köszöntem neki.
-Jó reggelt!-köszönt ő is.-Ma akkor nem lesz első két órád ugye?-kérdezte.
-Nem, ma nem.-válaszoltam miközben kávét öntöttem magamnak.
-Oké.Akkor busszal megyek.
-Ha akarod elvihetlek.
-Nem, kell. Majd busszal bemegyek.
-Biztos?-kérdeztem.
-Igen. Na de én megyek. Majd később találkozunk. Szia bátyó!-nyomott egy puszit az arcomra majd megfogta a táskáját és már ment is.
Elővettem egy tányért a szekrényből, majd két szendvicset raktam rá. Megfogtam a kávémat és visszaindultam a szobámba.
Leültem a dolgozó asztalom elé, és előkerestem azt a dokumentumot amiben a két új diák adatai vannak.
Miközben jegyzeteltem, azon filóztam, hogy milyen lehet nekik,hogy egyedül maradtak. Ráadásul hárman vannak testvérek.Kristen, Cameron és Amanda. Igaz, még így ismeretlenül is csodáltam Kristent amiért még ő maga is fiatal, és még így is el vállalta a testvérei felett a gyámságot. Ritka manapság az ilyen. Miután feljegyzeteltem az adatokat, bepakoltam a táskámba a dokumentumokat, majd megfogtam a tényért a poharat és levittem a konyhába. Gyorsan elmosogattam. És indítottam az iskolába.
Az iskolába érve leadtam a dokumentumokat az igazgató és mentem is az órámra.

( Délután )

Miután végeztem a munkával, úgy döntöttem benézek Vickyhez a kávézóba, ugyanis Tommal azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk.. Leparkoltam, majd bementem. Leültem a szokásos asztalunkhoz ahol Tom ült.
-Végre haver! Szeva!-kezet ráztunk.
-Szia!
-Na mesélj, milyen volt a napod.
-Szokásos.-feleltem.-Neked?-kérdeztem.
-Hát egész délelőtt aludtam, aztán mikor felhívtalak,hogy találkozzunk itt, ide jöttem. És kb. már fél órája próbálom felcsípni az új pincércsajt.
-Milyen új pincérnő csajt?-kérdeztem.
-Azt ott, aki most háttal áll nekünk.Apám milyen jó segge van!
-Na, mi van csak nem tán van olyan akiinek nem tudod elcsavarni a fejé?-kérdeztem viccelve.
-Haha! Hé szépségem! A haveromnak kéne egy üveg Amstel, és nekem is.-szólt a pincércsajnak.
-Vicky-t nem láttad?-kérdeztem.
-De láttam, az előtt ment a raktár felé mielőtt te jöttél.-felelte.
-Aha, kösz.
Majd arra lettem figyelmes mikor a valaki elém rakta a sörömet. Felnéztem, és megláttam, hogy aki kihozta a sörünket az nem más mint.....




UI:Íme a következő feji. Remélem ez is tetszeni fog.:)
Gabica: Nem tudtam,hogy van ehhez hasonló felállású töri fent.:(
Én ezt a törit magamtól találtam ki. Sajnálom,ha ahhoz a törihez hasonlít amit te már korábban olvastál.:(
Csak,hogy tudd nem haragudtam meg....:)
----Dóry----

5 megjegyzés:

  1. Sziia x)
    Jujj nagyon izgi!!!! Most rágtam le a frissen festett körmeimet... xD Most annak a kevés épp idegszálaimnak is annyi :D Jajj nagyoon jóó lett mikoor jöön a friss????? :P Már alig várom h suliba menjenek meg minden... Jah meg Kris rakta le elé a sört ugye?? o.O MÉGMÉGMÉGMÉGMÉG!!!!!
    X¤X¤(LLL)

    VálaszTörlés
  2. Szia!:D

    Először is nyugi! én nem haragszom,hogy hasonlít arra történetre,csak neked akartam jót evvel,mert voltak már ebből viták...nehogy neked is valami ilyesmi legyen....lehet, hogy amilyet én írok, van még egy ugyan ilyen a világháló kusza világában....ki tudja?!(ha gondolod itt a blog..ha meg szeretnéd nézni:http://robstenficforever.blogspot.com/)
    A történetet nagyon szerettem!!!!!!!!!!!!! :D:D
    De hogy lehet ezt így befejezni??????????????????????????????????????????? wíííííí kíváncsi vagyok a Rob fejére wááááááááá hihi XD
    Kövitttttt! :D
    Csak így tovább! Puszi (L)

    VálaszTörlés
  3. Memy köszönöm,hogy megint írtál!:)
    És sajnálom a körmödet4:(:D
    A következő fejiben kiderül...:P
    Puszi

    Gabica!Köszönöm,hogy ismét írtál!
    Sietek a kövivel!
    Puszi(L)

    VálaszTörlés
  4. szia én még nem irtam neked komit hát itt az ideje a történeted nagyon jó reagálva azt hiszem gabica komijára csak annyit én is olvasomazt a törit ami hasonlo van benne az esetleg hogy rob kristen tanára lesz ahogy kiveszem atörténetedböl amugy nagyon jó várom a folytatást kriszty

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Köszönöm a komit.:)
    Örülök,hogy tetszik.:)
    Igen, én is elolvastam, és észrevettem,hogy Rob tanárja Kristennek.:(
    CSak abban a töriben ő ének/tesi tanár, míg az én törimben csak tesi tanár.
    Az én fejemben csak az született,meg amit eddig leírtam. Igaz, az olvasottak alapján, hasonlít egy két rész.
    De nem direkt csináltam így. Senkinek se akartam ellopni a törit.
    Mintahogy írta is Gabica, manapság sokaknak a fejéből ugyanaz a töri,vagy éppen hasonló pattan ki...:)

    Mégegyszer köszi a komit...:D
    Puszi:Dóry

    VálaszTörlés